Igenis, síeltünk. Tudom, többen kételkedtek benne, hogy ez így lesz, meg hogy ez jó ötlet-e egyáltalán, de sikerült, most végre sí léccel a lábunkon száguldoztunk igazi havas lejtőkön. (Néha talán kicsit túlontúl is száguldoztunk, de végül is mindenki egyben megúszta a dolgot - nekem összesen 6, vagy 8 kék foltom lett, meg egy kisebbfajta "én ezen a baromi meredek lejtőn soha többet le nem csúszok" - érzésem...majd még beszélek róla. Mert ez az, amire a pszichiáter azt szokta kérdezni együttérző szemekkel, vállveregetve: "akarsz róla beszélni?!")
Na, kérem erről lenne mit beszélni. Itt vagy mindjárt az, hogy a lányaim villámgyorsan megtanultak síelni (ebben az apukájukkal egyformák voltak). Én is, csak mondjuk inkább úgy, hogy villám helyett pislákoló kislámpafényhosszal. De végül is nem lehet egy szavam sem, mert elmondhatom magamról, hogy lejöttem egy piros lejtőn (aki nem tudná a sorrend, a borzasztótól az őrületesig tartóan: kék-piros-fekete/halálos) - ezt mondták a barátaim, akik vigasztalni és bíztatni szerettek volna, miután röpke 2 óra alatt sikerült leevickélnem 2000 m magasról. Emlékszem, mintha ma lett volna: A nap lassan bukott le a hegygerinc mögött, az esti, alpesi levegőt beszippantva jóleső érzéssel töltött el az enyhe trágya illat, míg össze-összeakadó sí léceimről letekintve alant a havat kedélyesen nyalogató barna szőrös osztrák teheneket (nem is lila!!) láttam. Akkor még nem tudtam, hogy a mellettem elsuhanó őrült hóbiciklis a hegyről utoljára lejövő biztonsági ember, aki azt ellenőrzi, hogy a pályát mindenki elhagyja....Hát én még nem hagytam el. Ezt kissé idegesen vették tudomásul a pálya üzemeltető kedélyesen piros pozsgás osztrák jóemberek, amikor megtudták, hogy a pálya alján lévő csoportosulás engem vár (No meg Edinát és Kristófot, akik vállalták lehozásomat - de nem voltak hajlandóak ölbe venni, siklanom kellett! Pah!)
Röviden megfogalmazva: nem volt könnyű, de megcsináltam! És íme, aki nem hiszi: Igenis tudok síelni! (az az elsuhanó hupikék törpike szerű gömbvillám vagyok én)
Na, ugye?!
MSE! Jól jegyezd meg: a síelés drog!!!! Ha egyszer rászoksz, nem tudsz élni nélküle!
VálaszTörlésEgy "drogos"