Hát kérem...

Hát kérem... vége a nyárnak! Fázok is rendesen, lilák a körömágyaim és jéghideg a kezem. De az ősz meghozott engem is, nemcsak a hűvös reggeleket! S mivel voltak itt már álmos reggeli kávéhoz meleg szavakat kérők, úgyhogy épp itt az ideje, hogy újból a klaviatúrát püföljem.
Valahol ott hagytam abba, hogy elköltöztünk. Annyi minden történt azóta, hogy részletes, pontos beszámoló biztosan nem fog kerekedni, de talán nagy vonalakban menni fog.
A lakásunk már a múlté - azóta láttam frissen van festve, repedt erkélyüvegek kicserélve és a bejárati ajtó lemoshatatlan maszatos gyerekkéz lenyomatai fehérre mázolva örökre elenyésztek. A friss festékkel a mi jól megszokott lakásillatunk is már a múlté, csak a szomszéd Ili mama a régi, ő hozzá megyünk most már majd haza.
De nekik, akik a miénket vették meg, már jó: ők otthon vannak. Mi még csak várunk az otthonunkra, de fejben már élünk benne, nagyon is! Készülnek a tervek mit hova és miből. Hogy nézzen ki a fal, s hogy a bútor. Tudj'Isten, én valahogy mindig belenyúlok és fantasztikus dolgokat találok méregdrágán. A múltkor is pl. egy építőanyag telepen kinéztem két oszlopot, téglát, vörösest, épp kellemesen avittosat. Az egyik pont beleillett az elképzelésembe, a nappaliba az asztalos keze alá egy megálmodott dolgozópult lábának. Kérdésemre, hogy az a darab hogy eladó, a kőporos kezű, napfeketített, bajszos telepes szemét hunyorítva rám nézett, tarkóját megvakarva, nem létező sapkáját fején hátratoló mozdulattal azt mondta: "az sehogy, kisnagysád! merthogy párban eladó csak és azok egy Zsolnay tégla oszlop pár, 300 000 forintba kerülnek!" - "Aha. Ok. Értem." - feleltem én és kerültem Péter szeme pillantását, amiben a "gratulálok anyukám!" és "a na, ne már, Édesem!" kifejezések keveredtek. Szóval tégla oszlop nincs (pedig úgy kitaláltam!), lesz viszont vékonyra hasított tégla burkolatként, meg épített tágla oszlop, polc tartóként.
Ez a történet persze már a múlt héten zajlott, túl a balatoni nyaraláson. Vagy mondhatnám inkább úgy: "lakáson". Mivelhogy az első hajléktalan két hetünket a Balatonon töltöttük vidámságban, forróságban és pihenésben. Körbevéve barátokkal, régen látottakkal, és messziről jöttekkel is. Julcsi bezsebelte a balatoni 4 éves fiú ikerpár kötelező nyári hódolatát (szintén fix nyaralók), én találtam magamnak a friss szomszédságban egy két hónapos szeretgetni való fiúcskát, így kiélve ezzel babázhatnékomat, Nóri pedig lelkesen járt reggelente a boltba és a friss kiflik mellé - mintegy mukadíjként - megvette magának az aktuális Bravó, Girls és IM magazinokat. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy nem egészen értettem miről beszél elsőszülött lóbabányi magzatom, amikor örömmel újságolja, hogy mit olvbasott az "Ájm" magazinban. Miután megmutatta miről van szó, akkor esett le, hogy ezt az újságot a mi korunkban még "Íem" magazinnak hívták és Veres Péter bácsi (azt hiszem így hívták) osztotta a tiniknek a szexuális tanácsokat, miszerint sem törölközőtől, sem csókolózástól nem lehet teherbe esni. Mint kiderült most sem változott a magazin neve, csupán túlképzett angolszász csemetém vette magától értetődőnek, hogy az IM nem lehet más, mint I'm! Míg a család nőtagjai megtalálták a maguk szórakozását, apa sem maradt rest, igyekezett annyit aludni (amennyit hagyták, és) amennyit lehetett. Hogy rákészüljön az elkövetkező hetek aktív napjaira, megfontoltan lefestette a terasz új korlátját is és még füvet is vágott. Valamint lelkesen fürdött a számomra túlzottan hideg tóban lányaival. Én csupán kis lábujjamat dugtam bele, és megcáfolva "az idén még be sem mentél a vízbe!" felháborodást, Balatonberényben igen is bele mentem. (Nem költöztünk el Balatonudvariból - mondom a jól értesülteknek - csupán barátokkal lenni mentünk Berénybe.)
A balatoni két hét gyorsan elröpült és mi hazajöttünk Pécsre. Haza...Edináékhoz. (Örök hálám!) Az Iveszics család ezt már teljesen természetesnek tartva, előre megbeszélten ebéddel várt minket és még a barátokat, hogy aztán az ebéd spontán átmenjen az előre tervezett Vanda szülinapba. Biztos, ami biztos, mi vendég kislányt is magunkkal hoztunk a pécsi hajléktalanságunkba. Ugyanis Zita is együtt ment Nórival a nyár végi Szófaragó táborba Kozármislenybe. Persze, amikor a programot kitaláltuk és beszerveztük Zitát is Piliscsabáról, akkor még nem tudtuk, hogy a híd alá kell mennünk lakni akkor már. Na, jó, azért ennyire nem vészes a helyzetünk, merthogy van hol laknunk, igazi átmeneti otthon, tökéletes ideiglenes lakás. Kicsit zajos ugyan, de hát istenem! Mostanra már tudom az összes, 6-os úton éjszaka átmenő autó és teherautó típusát és azt is, hogy a közlekedést szabályozók szerint teljesen felesleges éjjelre kikapcsolni a 6-os lámpáit. Így aztán éjjel 3-kor a tök üres úton békésen állnak meg a pótkocsis, fa szállító teherautók üresen, kedélyeset és szakasosat zökkentve a pótkocsi platóját elinduláskor. Hogy tökéletes legyen az éjszakai kép, még nagyot puffantanak is a kipufogókkal, mintegy ezzel köszöntve a belvárosi házakat.
De nem panaszkodom. Lassan megtanulok aludni ilyen forgalom mellett is és örülök, hogy van hol laknunk egyáltalán! Mindenesetre ideiglenes lakásunk "öntisztuló", mindent megtesz azért, hogy gyorsan vágyjunk a sajátra. hamar szabaddá válva visszaszunnyadjon pókhálós Csipkerózsika álmába.
Bár mi is furán néztünk körbe a rövid időre szánt albérletünkbe, de a lányok egyenesen sírva fakadtak, mikor beléptek. Pedig gondosan előkészítettük a talajt (hosszan szellőztettünk, berendezkedtünk, stb), mielőtt "hazavittük" volna őket, így sem sikerült túl jóra az első éjszaka. Julika szerint "öregház ez, menjünk innen, brühühü!", és Nóri sem volt róla jobb véleménnyel, mert szerinte is öreg szaga van. Sebaj! - gondoltuk - Így lesz igazán felüdülés majd a szépen felújított, tágas, világos saját lakás! Különben már azt is látták a lányok és tetszett nekik! Éljen!

Na, valahogy itt tartunk most. Ismét Pécsen (most már egy hete), ideiglenes otthonban. A múlt héten felmértük mire lesz szükségünk, és mi az a kevés, amit a szükségesből meg is tudunk venni. Ezen kívül az elmúlt hét során tökélyre fejlesztettük az együttműködést a bürokráciával és a bank rendszerrel (zajlik a hitelszörnyeteggel való munka, és várjuk hogy utaljanak! mert már csak az van hátra!). Mindeközben a lányok szétszórva napközis táborokban: Juli az angol nyelviskolájával, Nóri pedig Lackfival "szófaragott". Péter kezdte beadni az unalmast, de tisztességgel végigjött velem az összes bútorbolton, műszaki bolton és festékbolton.
Ma pedig már ismét a klinikáé a főszerep és rögtön a lovak köz vágva, ügyelttel indítunk! Tehát...akik ismernek, tudhatják, ebből még lehetnek további írások, mivel az ügyelet vagy logorrheássá tesz, vagy kifejezetten szófukarrá! Addig is Pá!