Költözés

Az úgy volt, hogy reggel felkeltünk és azt mondtuk: na, most kiköltözünk! Egészen pontosan csak én keltem fel, mert családom tagjait gondosan szétszórtam a városban: Péter önkéntesen vállalt túlmunkaidős ügyeleti száműzetésbe vonult a klinikán, Julit kivittem falura (mint utóbb kiderült jó választásnak bizonyult, mert látott kocát és kapott egy aranyos nénitől szilvát) a "pasijához" (szívszerelme, Kristóf), Nóri pedig "hazament" fogadott családjához és Vajdából átvedlett Vajdeszics lánnyá. A terv tehát az volt, hogy a lányok a végső kipakolásnál nincsenek jelen (jól felfogott érdekünk ezt diktálta). Péter persze hazajött az ügyeletből és nekiállt szétkapni a lakás maradékát. Én előző este már a végsőket rúgva mazsolázgattam az évtizedes kütyüket az íróasztalon. De Edina, aki feljött a kihúzott hűtőnk kincseiért később már a padlón talált számtalan doboz között elcsigázottan gyűjtőfüzetbe ragasztgatva a tescos bélyegeket (tökéletes feladat, ha a fejed üres és úgy érzed, itt a világ vége). Ugyanis gyűjtök! Nemcsak új lakásra, hanem szép új edényekre is. Belátom, költözés közben kicsit bizarr tevékenység ez, de nem sok mindenre volt már erőm szombat este 9-kor végigpakolva a napot.

Aztán eljött a vasárnap reggel, a költözés napja. Pétert gyorsan hazahoztam az ügyeletből és nekiestünk a maradéknak: darabjaira hullott az íróasztal, a fürdőszoba és még ami a kezünk ügyébe esett (valójában mi magunk is közel voltunk ehhez, de azért nem adtuk fel, végül is mégiscsak egyszer költözik az ember! - a normálisabbja, mert nekünk egy lakás cserénél is sikerül többször költöznünk). Ili mama gondoskodott rólunk, kaptunk kávét és igazi finom vasárnapi ebédet. Aztán befutottak a barátok és itt elszabadult a pokol. A hangulat kitűnő volt, mindenki sziporkázott és nagyjából az egész utca hangos volt tőlünk. A ház előtt már ott állt a jó előre megrendelt konténer, bízva benne, hogy mégiscsak sikerül jó néhány dolgot kiselejteznünk. (Én korábban is próbáltam már, de Péter mindenhez ragaszkodott, beleértve az ember nagyságú anatómiai ábrát és 1994-es Fradi plakátot is! Sőt megtaláltuk azt a Nép sport újságot is, ami a beköltözésünk napján adatott ki 1994-ben! - nos igen, a gyűjtögető életmód az a gyűjtögetésről szól...Péter szentül megfogadta, hogy aznap, amikor beköltözik az új lakásba, vesz egy friss Nemzeti sportot, hátha lesz majd mit kidobni 20 év múlva! jaj nekem!) Nekiálltunk hát a kipakolásnak. Én rögtön kidobtam egy NDK-s grillsütőt, nem a kivehető ajtóst, hanem azt a klasszikust, ami minden háztartásban megvolt egykor. Kristóf meg is állt rögtön nosztalgiázni felette, hogy hány helyre kísérte el ez a drága (mármint az ő drágája) megmentve őt az éhenhalástól. Az alap hangulat tehát adva volt, a folytatást pedig a másodikon lakó szomszéd biztosította. Miután meglátta, hogy pakolni merészelünk a konténerbe, mint a fúria rontott rá a fiúkra: ez itt nem a Vajdáék konténere! Ez itt nem az, hanem a földszinten lakóké! Rám bízták, hogy vigyázzak rá, ide nem lehet pakolni, azonnal hagyják abba!" Abbahagyták. A döbbenettől. Lajos csendben megjegyezte: Ez egy igazi MSZP-s szavazó! Most már értem miért költöztök el!

Miután Péter megnyugtatta a bősz lakót, hogy ez a konténer, már a mi konténerünk, folytattuk a hajigálást, meg a pakolást. Túl sok minden volt még a lakásban - őszintén szólva én nem nagyon hittem benne, hogy valaha is üres lesz -, de aztán egyszer csak kezdtünk ürülni. Az autók teltek, a pasik izzadtak, én már elvesztettem a fonalat és nem nagyon tudtam, mi hol van, mi hova kerül. Mielőtt még mindent eltüntettek volna, a Balatonra szánt táskákat és dobozokat
átmentettem a szomszéd lakásba, Ili mamához. Végül megkezdődött a szortírozás: az eredeti terveket megváltoztatva szereztünk még egy plusz garázst, kitúrva bútorainkkal Szépünk utánfutóját tágas pihenőhelyéről. A legnagyobb csoda azért a konténer maradt, mert ahogy el kezdett megtelni pincénk mélyéről előkerült csodákkal úgy gyűltek a népek. Először a bennfentes költöztetők mazsolázgatták végig, majd odaszivárogtak a hajléktalanok (együtt érzek mostanában velük nagyon) is, hátha találnak valami használhatót. Péter pl. ragaszkodott volna a szekrény mélyéről előkerült, évtized óta fel nem vett téli kabátjához és ballonjához (amiben pl. isteni mutogatós bácsi lehetett volna), de meggyőztem róla, hogy házasságunk 11 éve alatt egyszer sem láttam őket rajta...talán nagyobb szükségük van rá az utcán élőknek.

...és most itt befejezem (nem hagynak tovább alkotni, indulnunk kell), egy rövid időre, mert vár minket a Balaton!!! napfény, víz, pihenés!!