Egy ütős hétvége

Hát kérem, ahogy azt mondani szokják: Ez nem volt semmi!
Persze mindenért a Lajos a hibás! Mint tudjuk.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egész nem a Lajossal kezdődött, hanem a költözéssel. Mármint a mienkével. És mivel olyan jól sikerült az a költözés, Péter szerette volna ezt egy kedélyes kis bulival megköszönni az sok jó embernek. Irány tehát Zebegény! Bulira fel!
Gondoltuk lesz némi eszem-iszom, egy kis erdei séta, kis vadkukucska és jól fogjuk magunkat érezni. Na akkor most nézzük mi volt:

Ikea és Decathlon.
(csak néhány apróság, bizony)
Kóborgás az aszfalton.
(Csak a nők nem tévedtek el!)
Eszem. Sok iszom.
(már az úton)
Ballentines a Lajoson.
(s a Péterben)
Piros festék a falon.
(és semmi a lökhárítón)
S könnyűnek bizonyult egy plafon.

A Réka már koccint.
(cumisüveggel)
Az apja meg bólint.
(így, így Réka lányom)
Túlélő túra, hej!
de az igazi életben maradásért, majd este küzdjel!
Zoli és Árpi, a két hős.
S a vadak ott röhögnek fetrengőn
Józsi bácsi még most is a lest keresi
S nem érti, miért nem leli.

Hát valahogy így. Persze verset írni igazából nem tudok, ezért most inkább majd prózában mesélem el.
Péntek délelőtt kezdődött minden. Először is megjött az asztalos és hozta a polcokat. (Ez olyan nagy esemény, hogy majd külön bejegyzést kíván, most csak épp futólag megemlítettem.) Neki álltak a segédek mindjárt fúrni, faragni. Péter pedig kissé nyűgös lett ettől, mert már nagyon mehetnéke volt Zebegénybe. Én addig is elindultam a csajokkal. A női szakasz, élén Réka babával, az előzetes egyeztetésnek megfelelően tett egy kis kitérőt a Börzsöny előtt. A Budaörsi Ikea tárt karokkal várt minket. A Decathlonba viszont mi mentünk tárt karokkal. Vagyis a Réka. Aki mikor a fotocellás ajtók széthúzódtak előtte, ezt hangos örömujjongással és két magasba lendített örömlebegő karral üdvözölte. Valami olyasmi lehetett az arcán, mint hogy: na, végre, vásárolunk! (hiába nem lehet elég korán elkezdeni! mi nők, ezt már csak tudjuk!)
Miután jól kishoppingoltuk magunkat és teherszállítás céljából sikeresen odaszerveztem az Ikea elé egy kis furgont és egy utánfutós autót, melyekben a pasik utaztak, mehettünk is tovább. Péter hathatós útbaigzaítása ellenére úgy mentünk át Pesten, mint kés vajban. Ez nem sikerült Ricsiéknek (de nem ő a hibás, hanem Judit, aki rosszkor telefonált- mondták, mi meg elnézően mosolyogtunk), és nehézségbe ütközött Tamáséknak. Csak Péterék száguldottak keresztül a fél országon és az se zavarta őket, hogy a whisky időnként az ölüket locsolta és nemcsak a torkukat. Így persze nem csoda, hogy a 2/a-ról nem sikerült jól lekanyarodniuk.

Mi, nők, természetesen nem tévedtünk el és kényelmesen autózva, pont időben érkeztünk. Jöhetett a vacsora és némi itóka. Én nem iszom. Ha mégis ilyen képek látnak rólam napvilágot, akkor az csalás (vagy az élet olyanféle nehézségeivel kerültem éppen közeli ismeretségbe, amikor még én is iszom...1 pohárral).
Hát kb. idáig jutottam ma napközben és most már igencsak elfáradtam, ezért inkább holnap folytatom. DE! mindenkivel szeretném közölni a jó hírt: VAN KÖNYVESPOLCUNK! Az Asztalos csinálta! Bizony ám! És nemcsak a nappali fala lett befejezve a polc által, hanem polcok kerültek a gyerekszobába is. Már könyvek is vannak rajta, miután hazacipeltük azt a sok mindent Zebegényből, amik Anglia óta vártak végső nyughelyükre. (Mert az csak duma volt, hogy bulizni megyünk az Isten háta mögé. Valójában azért mentünk, hogy onnan is hazaköltöztessenek minket! hahahaha...nem is sejtették, mennyi doboz vár rájuk vasárnap) Ennek örömére, Juli ma egész este az angol játékaival játszott és este angol volt az esti mese is: Winny the whitch meséje. (A végén belevontam Nórit is, olvassa inkább ő, és amit nem értettünk fordítsa is le. Jól ment).

És most nekem ki fog esti mesét mondani?!