Bogarak, denevérek, sárkányok....

Ügyelek. Dolgom az akad bőven. Nem elég a mentős áradat (mindenkit sorra üt meg a guta), de még a bent lévők is folyamatosan szórakoztatnak. Ma este a férfi fekvő kórterem van soron, és alighanem összebeszéltek a csíkos pizsamások. Balról jobbra kezdték és a bogaraktól haladtunk a denevéreken át a sárkányokig. Először bogarakat láttak, aztán miután azok már kellően elszaporodtak, jöttek a denevérek, a sort végül az utolsó ágyas bácsi zárta, aki sárkányokat látott. Kérte is mindjárt a botját, hogy odacsap közéjük. A nővérek végül úgy döntöttek, hogy azt a botot elveszik tőle, mielőtt valahova tényleg lecsap. Úgy fél kilenc tájt aztán végül kollektív cukorka (dilibogyó) osztásba kezdtünk, így talán minden állatot sikerült végre elküldenünk aludni.
Miután ma ügyelek, nem tudom hogy áll a lakás. Péter szerint jobb is. Délutánra a festők sikeresen lekaparhatták (újból) a hálószobánk eddig még jónak mondott utolsó falát is. Kíváncsi vagyok ezek után a szoba hogy fog majd hálóként - mert szépen festett szobaként nem megy - funkcionálni (nekünk eddig ilyen nem volt....lehet, hogy nem is lesz?). Minden esetre a festő váltig állította, hogy "doktor úr, szerdára kész lesz! kész lesz, ez biztos!" Ez persze a doktor úrban erős kétségeket keltett, mivel a nappali fala még semmilyen festéket nem látott, a csigalépcső is csak festék alapozót, és ott vannak még az ajtók, s ablakok is. Háát.... A tégla falam kész, a kevés csempe a konyhában szintén a falon és emelkedik a könyvespolc tégla oszlopa is. Holnap talán bekerül a téglák közé a fuga is végre. De a gyerekszoba tényleg majdnem kész. És az előszobákkal is jól állnak. Viszont még nem járt erre a villanyszerelő (a szétfúrt drótokat megvizitálni) és a fűtésszerelő, aki a sütőmhöz menő gázcsövet átrakja és a radiátorokat feltölti vízzel, majd próba fűtést rendez. Mivel a hétvégére 0 fokot ígérnek, így ez utóbbi is nagy jelentőséget nyert. Pláne, ha a vasárnap estét már bent szeretnénk tölteni....Szóval csütörtök (ja, merthogy a legutóbbi szerdából, tegnap már csütörtök lett!). De lehet, hogy lesz ebből péntek is...?!
Közben Nóri undok kis dögökkel küzd. Szerencsére nem bogarakkal és sárkányokkal, csak vírusokkal és talán kis bacikkal. Tegnap, miután oly lelkesen gyakorolt a matek dogára, estére a nagy lelkesedéstől már a hideg is rázta. Végül a nagyanyja bedugott a hónaljába egy lázmérőt, amit akár merő időpocsékolásnak is gondolhatnánk, mivel a csaj nem szokott lázas lenni. Hát most lett. Bár a szerény 38 fokig kúszott a digitális hőmérő eu kompatibilis és engedélyezett nem létező higanyszála, ez Nórit ismerve komoly bajság jele. Még nem döntöttük el egyelőre pontosan milyen doktort célzunk is meg a bajunkkal, mivel egyszerre megy a hasa és kezd már fájni a torka is. Úgyhogy én anyaigyerekgyógyászi minőségemben úgy döntöttem, hogy a hasmenéses vírusra, amit talán Vandustól gyűjtött be, rászerezte Beni tüszős mandula gyulladást okozó légúti nyavalyáját. Ennek a kezelése pedig - anyám szerint - a diéta. Úgyhogy valószínűleg estére már igen karcsú lett a lány (és pokoli éhes is, ha jól sejtem). Apai toroknézés eddig tüszőt nem látott, csak hólyagocskákat (reggel még azok se voltak - az anyai torok nézéskor). Minden esetre Nóri is alakul mint púpos gyerek a prés alatt, vagy mint a lakásunk a festők keze alatt. Holnap meg talán már rendes doktorhoz is viszem, nemcsak az apjához.
Mára viszont remélem már befejeztem a doktorkodást, a bátyók is elnyugodtak és nem kell több bogyót kiosztanom (vagy lehet, hogy csak az ablakot kéne becsuknom, amin a denevérek repültek be a 11-es kórterembe?!)

majd meglátjuk....akárcsak holnap azt a lakást...jaj!

Kötél és színek, no meg lukak a falon!

Az úgy volt, hogy Péter délelőtt hazajött a lakásból (a mienkből) és elmesélte, hogy minden nagyon szép és jó, a tégla burkolatom egyre magasabb a falon, a falak színesednek, és hát igen, ahogy azt tegnap este is jól láttuk a hálószoba faláról ma reggelre már teljesen lepergett a frissen felfestett színes fedés, a gyerekszoba falán pedig sok a hiba és a rózsaszín falat összekeverték a kékkel. Így állunk. - mondta életem fogadott párja és folytatta is mindjárt - Akkor most elmegyünk a vásárba kötélért. Jöttök velem? Mikor ezek után halott sápadtan megkérdeztem, hogy "ennyire rossz a helyzet?! és ugye tudja, hogy a félárván, apa nélkül maradt gyerekek rosszabb eséllyel indulnak az életben?!", azt a választ kaptam: "Nem. Nyugi. Az én idegeim kötélből vannak!" Na igen - morogtam én csendesen az orrom alatt, miközben cipőt húztam -, de az enyémeim már elszakadtak! Úgyhogy irány a vásár és keressük meg azt a kötelet! (ami egyébként a csigalépcső korlátjához kell...én szerettem volna ezt a korlátot kovácsolt vasra álmodni, de lebeszéltek róla, mivel túl sokba került volna...pedig szerintem csak egy éjszakába....)

Kimentünk hát a vásárba, még mielőtt leszakadt volna az ég és körbenéztünk alaposan. Mindjárt találtunk is egy édes kiskutyát, egy zsemle színű 2,5 hónapos törpetacsit. Egy nagy zöld kabátba bugyolálva vacogott és minden kutyababa erejével a "vegyetek meg kérlek!" hullámokat sugározta felénk. Telitalálat volt. A lányoknál maximálisan bejött és azonnal átkonvertálták a "kérleeek, anyaaaa! légyszilégyszi apaaaa!" típusú saját hullámaikba. Én, gyenge és kutyaimádó lévén, már hajlottam volna rá, de Péter józanul ellenállt. Majd hazafelé a kocsiban kifejtette, hogy a mi édes kutyababánk előbb csak a cipőket rágja szét, aztán az új konyha bútor sarkát, majd megkapargatja és megkóstolja az új "ál"bőr sarokgarnitura huzatát is. És mivel még apró kutyababa, ezért minden reggel sírva fakad, amikor otthon hagyjuk, este pedig nagy viháncolást rendez és nem lehet a Juli ágyából kiszedni. Tehát: kutyababa most nem jön velünk! (pedig tündéri, zabálnivaló volt!)

Szóval kutya (és Árpi -vele is összefutottunk) volt a vásárban, kötél viszont nem. Úgyhogy elmentünk a Baumaxba. Kötelet ugyan ott sem találtunk, de játékszert apának (akkus csavarhúzó és fúró), meg zsiráfos zuhany függönyt Julinak, igen. Végül is, ha már a WC tetőnk egérrágta sajt mintás, azok a zsiráfok igazán nem zavarnak! Még épp időben végeztünk ahhoz, hogy hazaérjünk a forma1-re.

Az ebéd utáni siesta (Péter is bele-beleszundikált a gyors autók zajongásába) végére befutott Ricsi telefonja, hogy akkor most kész kifúrni a falunkat! Mert azt mondtam már, hogy pénteken sikerült kitalálni, hogy a konyha páraelszívójának a kivezetéséhez mégsem a régi lyukat használják majd, hanem kell egy új. Ami persze a homlokzati főfal megfúrását jelenti...persze...potom probléma! Szerencsére a tavalyi új fiúval bekerült az osztályunkba egy igazi falfúró mester is. Rosti Ricsinek ippeg ez a dolga, hogy falakat bont le, meg megfúrja, ha kell. Hát most kellett. Péter gyorsan megdumálta Ricsivel a problémát, a festővel meg, hogy a megfúrandó falat ne fesse le. Mármint hogy ez a jól felfogott érdeke, különben előröl kezdheti a festést. Ricsi pedig hiperszuper gyorsasággal vasárnap délután már jött is és fúrt. Aztán gyorsan abbahagyta. Merthogy valami nagyon vasszerűbe futott. Gyors telefonos segítség után kiderült, hogy az a fal megerősítésére - vagy mi a fenére - szolgáló vas koszorú és nem szabad átfúrni. Nem fúrták át, lejjebb mentek vagy 5 cm-rel igaz, hogy így viszont veszélybe került egy villany vezeték. Merthogy már az előbb is amiatt kezdtek magasabban, hogy el ne vágják a valószínűleg ott futó derótot. Hát átvágták. Kis tanakodás után beazonosították a hatalmas fúró hengerből a földre kieső drótmaraványokat (egy telefon és egy villany), majd bátran luggattak tovább. Kezdtem aggódni, hogy valójában Edinának lesz igaza, aki felvetette, hogy a fiúk akkor most adaptálják a falat ementális dizájnra, igazodva ezzel az új WC tetőhöz. De végül több luk nem született. Ez a nehéz vajúdás viszont nemcsak az én kissé már szakadtkötél idegeimet viselte meg, hanem a falat is. Lesz mit holnap javítani a festőknek! Nem beszélve a villanyszerelőről....Ezt a csodás műveletet végigasszisztálta a burkoló is, aki közben kényelmesen rakosgatta fel a téglákat a falra. Néha talán túl kényelmesen is. Bár belátom én már nem vagyok egy túl türelmes lakástulajdonos...Viszont nagyon szeretnék végre lenni egy új, szép lakástulajdonos. Állítólag leszek. Szerdán. Állítólag. Hát nem tudom....annyi minden nincs még kész! Jaj! De legalább az bíztató, hogy Nóri teljesen odavan a gyerekszoba pink falától. - én már kevésbé, de hát Istenem, ha nekik ez kellett...:)

Na, majd meglássuk. Az élet végül is nehéz....Vagy nem?

ui: Emlékeztek a falfúró című filmre, amiben a Koncz Gábor játszott? - valahogy ez jutott eszembe ma délután

Kék szemek

ez a kedvenc képem....

Rohan az idő

Határozottan meg kell állapítsam, hogy az idő, kérem, halad! Hogy azt ne mondjam, rohan! Tegnap Nóri szülői értekezletén voltam, és rá kellett döbbennem, hogy már csak ez az egy év Csilla nénivel és utána nagyok leszünk, kinőjük a tanítónéninket. A "nagyságot" persze már most is észlelem nap, mint nap. Valószínűleg sokaknak nem ismeretlen a "most kitépem a hajam, vagy az övét" érzés, amikor a lehető legidétlenebb viselkedéssel, vagy éppen nem viselkedéssel kerget minket csemeténk őrületbe. Mondjuk azt, hogy rohan az idő és a csajok pofátlanul képesek voltak megnőni, minden reggel észreveszem, amikor Nóri lustán nyújtózkodva beteríti majdnem az egész ágyat kilométer hosszú lábaival. És látom akkor is, amikor a tükör előtt illegeti magát, hajtincseit illesztgeti sréhen előre és hátra, kis csattal megtűzve, de - biztos, ami biztos - nagyanyák idegeit borzoló széles tincset szem előtt lelógatva. És hát azt, hogy megnőttek és kamaszodnak hallottuk tegnap Csilla nénitől is. Így ma reggel kicsit nosztalgiázva pörgettem végig a gépem mélyén elraktározott képeket, kis videókat, amin az én drága, törpe lányaim láthatóak. Hát nem cukik?

Szívesen mondanám azt, hogy az idő rohan a Szigeti u 43-ban is, hogy szépülnek a falak és csinosodik új otthonunk szinte percek alatt. Még mindig nem vagyok benne biztos, de azért nagyon remélem (és azt is mondják), hogy szeptember végén kész. Lesz sok szép színes és rusztikus falunk, meg téglából épített polcunk és majd konyhánk is. Az már most látszik, hogy a nagy áttörés, a szép új konyha még várat kicsit magára. De meglesz! csak nem épp akkor, amikor beköltözünk. Mert azt jövő héten már mindenképpen! Én kész vagyok a földön is elaludni, csak már a sajátunkban legyünk. De nem akarok igazságtalan lenni, a festők munkája kezd igen kiterjedtté lenni. Most már minden falat lekezeltek, és a színeket is megbeszéltük. Csütörtökön pedig elkezdik a színes festést is. Szószátyár festőnk kicsit ugyan megijedt, amikor közöltem vele, hogy a hálószobába csíkos falakat álmodtam, de gyorsan tisztáztuk, hogy széles, nagy csíkokról van szó és nem berácsozott falról. 56 centinként talán menni fog a színváltás...
Ma reggeli öröm hír, hogy nekiállt a burkoló a téglát felrakni! Onnan tudom, hogy korán reggel felhívtak, nem egészen értik a falra írt instrukcióimat. Gyorsan tisztáztuk, hogy melyik falra milyen tégla és hogyan kerüljön fel és miért. (Péter korábban már a téglák hátulját is bejelöltette velem, miszerint azt, hogy függőlegesen, vagy vízszintesen rakják, és melyik a teteje, melyik az alja, meg még szám is legyen rajta - szerintem ez túlzás, de Péter szerint higgyem el, még így se biztos, hogy jól lesz felrakva). Tegnap egyébként az asztalossal közösen meggyőztük Petit, hogy a TV állvány ne padlóhoz rögzített fix építmény (szintén tégla) legyen, hanem elmozdítható. Ügyes a Sanyi, megoldja a téglát így is! Cserébe megígértük neki, hogy a konyha bútorhoz kap majd egy palack tartót is, így végre lesz hova raknia a paraborait és honnan megitatnia Istvánt, Lajost, Kristófot és a többieket.
Ma délután, kora este egyébként látni fogom a konyhámat is! Számítógépen, látvány tervben! Csak előbb még túl kell lennem egy óvodai szülő értekezleten. Így megy ez nálunk, halmozzuk a szülőiket szeptemberben. Azért remélem, hogy ma már nem lesz olyan levezető program, mint tegnap. Amikor is Csilla nénink férje könnyedén elnyiszálta kéz ujját egy éles késsel, kisebb fajta vérfürdőt rendezve így a konyhában. Az eseményről hamar értesültünk, mert rögtön telefonos segítséget kért mindjárt háromszor, megszakítva ezzel csemetéink szidását (állítólag Csilla jobban akarta szidni a bandát, de megzavarta - annyira, hogy sokkal inkább dicsérte őket - ebben a férj! gyerekeink hálát rebeghetnek Laci bácsinak). Utóbb azonban az aggodalom jogosnak bizonyult, mert Péter a szülői után bő egy órát dolgozott azon az elkaszabolt kézen, végül alaposan megvarrva, majd begipszelve engedte ki a kicsit túlkoros beteget a gyereksebészeti ambulanciáról. Mi Julival egyébként végig asszisztáltuk a műveletet, pontosabban a rendelő előtt szóval tartottuk Csillát.

Na, remélem, ma ilyen már nem lesz. csak sok-sok szépség a lakásunkban!

Függöny

Mondhatnám azt is, hogy már itt tartunk, a függönyt keressük és hallejula (Nóri után szabadon)! De nem. Ez a fázis még messze van. Sőt, ha jól belegondolok, a függönyárakat elnézve, legalábbis években számíthatjuk ennek a fázisnak az eljövetelét. Minden esetre ma kicsit körbenéztünk mamával - mert anyukám szerint "kislányom, ugye nem gondoltad, hogy nem lesz függöny?!" -, hogy legalább egy kicsit eljátszunk a beköltözünk érzéssel. Szóval függöny csodák vannak, még csodásabban meg is varrathatóak, csak attól tartok, ha lesz konyha, nem lesz drapéria. Miután vagy 50 percet elválogattunk és elvitatkoztunk a mamával, végre rábukkantunk a tökéletes megoldásra: KÉSZFÜGGÖNY! Pompás lógó kelmék kaphatók potom áron. Ez az, ami most nekünk kell. Aztán egyszer majd...Minden esetre egyet gyorsan meg is vettünk, nehogy elvigyék, mert ippeg akciós volt. Gyűlnek már szép lassan ezek az apróságok is itt a bérleményben. Van itt szép sárga, kirágott lukacsos sajt és egér mintás WC ülőke (nos, igen! nem voltam ott, amikor Péter és Nóri megvették... ), akasztók és most már egy függöny is a hálóba. Éljen!
Ma mamát is elvittük a lakásba, mert már nagyon kíváncsi volt. A lakás - még mindig - meglehetősen romokban hever, de innen szép a talpra állás, azt mondják. Viszont dolgoznak folyamatosan, ez mindig úgy megnyugtat. Végre fel lehet menni az emeletre, elkészült a csigalépcső. A festők nyomban ki is használták az alkalmat, és felköltöztek a gyerekszobába egy rakásnyi vakolattal. A gyerekszoba fala a lentiekhez képest is borzasztó - még ami szemünknek is -, így rá fér a simítás. Hát most simítják. Remélem a burkoló is el kezd már dolgozni, mert tartok tőle, hogy az általam megálmodott tégla borította fal is meglehetősen pepecs munka.
De előttünk van még az egész hétvége (amin állítólag látok már terveket a konyhámról is!)...

Addig is ma este folytatjuk a tegnap megkezdett gondüző programot és könnyed baráti csevelyes és zenés estét tartunk. Lajos szerint ma este a Fordanban a helyünk egy retro zenei partin. Tőlem mehet! Csak legyen elég szénsavmentes ásványvíz raktáron, mert le akar magam inni ma este (is), akárcsak tegnap!

A Nobel díj

Jelentem, igazi kasszafúrónk van! Csigalépcsőnk ugyan még nincs, de én belátom, hogy a bankok páncélszekrényei fontosabbak a mi lépcsőnknél. Azt persze nem tudom, hogy a lakatosunk egészen pontosan mit csinál (a lépcsőnket egyelőre nem, a jelek szerint): páncélszekrényt a bankoknak, vagy éppen kinyitja azokat, ha a csinos bankos kisasszonyok elhagyták a kulcsokat. Na jó, azért nem akarok igazságtalan lenni, mert a lépcső azért készül...csak nem egy nap alatt, ahogy én azt elképzeltem. Ma bent jártunk a lakásban, hogy hogy is állunk. Némi megtorpanás látszik, bár Péter talált egy-két jelet, ami arra utal, ma is dolgoztak. Miután gondosan felderítettük a változást (nem tartott sokáig), nekiálltunk méricskélni. Újabb kritikus pont: a hűtő! Merthogy az volt és van, tehát a fene akar még erre is súlyos tízezreket fizetni. Ezért eldöntöttük, hogy ha törik, ha szakad, a hűtőnek be kell férni a konyhánkba, az átforgatott csigalépcső mögé egy előre kiképzett falfülkébe. Ráadásul még az sem mindegy, hogyan nyílik az ajtó. Mondjuk ha a csajok csukják be, akkor sehogy, merthogy nyitva van a becsukás után is! Persze ahhoz, hogy mindezt le tudjuk mérni, előbb meg kellett keresni a hűtőnket. Nekem fogalmam sem volt, hogy a város melyik pontján keressem, de Péter pontosan tudja, mit hova raktározott. Így munka után Szépünk garázsa volt a célpont. Már több, mint két hónapja nem láttam a holmijainkat, így egészen elérzékenyültem mosógépünk láttán. Ott szerénykedett Tamás tűzpiros Vespája mellett a drága! A hűtő természetesen jó mélyen volt, így némi pakolást igényelt, hogy felszabadítsuk és megmérjük. (Én ugyan mondtam a gyakorlat orientált sebésznek, hogy egyszerűbb lenne a Media Marktba elmenni és lemérni a hűtőnk prototípusát ott...de ez valószínűleg túl nőies megoldás, így nem nyert) Szóval mértünk a garázsban, aztán a lakásban. Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy Lajos készítheti a hütőcipelő vállát, be kell cipelni a lakásba és egy amolyan alulról a madárfogás típusú műfogással be kell kanyarítani a csigalépcső alá, a falfülkébe. Gondoltam megmondom ezt Lajosnak is, amikor összefutottunk az Árkádban, de nem volt rá módom. Lajos a jelek szerint éppen kapcsolatot tartott fent a pécsi választó polgárokkal, és ismerősökként kedvesen köszöntötte őket (persze nekünk azt mondta, hogy a barátai!haha). És mellesleg, ha már éppen arra jártunk Edinával, akkor kifizette az ausztriai síelés előlegét is. Erről jut eszembe, a lányok (Nóri és Vanda) ma délutáni párbeszéde, amit Edina mesélt el:

Nóri: Edina, akkor mi most megyünk síelni?
Vanda: Persze, hogy mentek! Mert Péter megnyerte a Gólya díjat!
Nóri: Az nem Gólya díj, hanem Nobel díj!

Hát kérem! Így lett apánk boldog, éppen beférő régihűtő tulajdonos mellett még Nobel díjas is!

Felújítunk!

Hát igen! Felújítunk. Kicsit nehézkesen indultak be ugyan a munkálatok, de most már gőzerővel robognak. A lakás pillanatok alatt elvesztette egyszervolt patináját és ma estére már csak árnyéka volt önmagának. Hál'Istennek! A csigalépcső, mely oly kedélyesen pöffeszkedett be a konyhabútor elé, már megfordulva köszöntötte a hétvégét! Bár még meglehetősen foghíjas, de látszik végre a végső helye és kanyarulata. Nóri szerint ez így büdös és koszos is a jelölésekkel, és akkor "ugye, nem marad így?!" A festők elkezdték az alapokat, sima a plafon és simulnak a falak is szép lassan. Mindez így kicsit persze ijesztő, merthogy most nagyon romokban heverőnek tűnik drága új otthonunk. De azzal bíztatnak, hogy ez nem sokára megszűnik....:)
Különben nem ügyelek, a látszat csal. Hamisitthon (merthogy csak átmeneti) csücsülök és püfölöm Péter láptopjának billentyűit. És aki mindezt lehetővé tette, aki megvalósította a mobil internet rendszerével az itthonról netezést, az: Edina, az én drága barátnőm, aki hiányolja reggeli kávéja mellé az olvasnivalót! Na, jó, a mobil kütyüt István adta kölcsön, de Edina meggyőző egyetértésével. Péter ugyan tiltakozott, én viszont nem. Tehát most végre lehet esti, fáradtság levezető dumálásom addig is míg be nem költözünk.
Ez a ma este a próba, bár rövidre fog sikeredni, mert mindjárt befejezem. Ma ugyanis a fáradtság győzött és megyek aludni.

na, de holnap!

Szóval itt van az ősz...alacsonyan hullanak a betegek

Hallom, van aki kutyául érzi magát! Üzenem a gyengélkedőknek, hogy Juli gyakorlatilag már meggyógyult. Viszont úgy döntött, hogy a nehéz, megterhelő első ovódai munkahét után kiveszi a neki járó, jól megérdemelt 3 napos szabadságot. Mindezt délre lezsírozta már a nagyanyjával, aki ezt követően egy tömör sms-ben megfogalmazta sok éves tapasztalata alapján született diagnózisát: a gyerek megetet minket! És különben is, szerinte csak fáradt. Mindenesetre miután hazakerült az oviból, gyorsan gyógyult, még enni és inni is tudott. Délutánra pedig látványosra kerekítette csodás gyógyulását és egyúttal kiharcolta, hogy menjenek a mamával az apja után az Árkádba. Tehát: Juli meggyógyult (A nagymama viszont beteg lett, amikor megtudta a víz forraló árát, amit kedvenc veje a Media Marktban!) . Ezt egyébként ő maga - mármint a Juli - mondta nekem este a telefonban, hogy nyugodjak meg. Megnyugodtam. Utána pedig megbeszéltük, hogy már csak csúnyán köhög, de nem fáj se pocak, se semmi, a hányingert meg már rég elfújták! (Szerintem Gál apukának a Julival kellene egyeztetni csodás gyógyulásának történetét, hátha neki is menne utána! Nem ártana az újabb konferenciatúra előtt egy kis egészség...)
Mindenesetre remélem, hogy Nóri nem követi húga példáját, meg Eszterét, meg a drága tanerőkét (Csilla néniét, és Zoli bácsiét). És ha már itt tartunk, kérek legalább egy kis morzsasajnálatot én is, mert a múlt héten dögrováson voltam és nem kaptam levegőt, miután az orrom csiriviri belseje dudányira duzzadt.
Mondtam már, hogy csend van az ügyeletben? Nem akarom ugyan elkiabálni, de eddig békén hagytak, egy-két esetet leszámítva. Mondjuk olyan hideg van odakint, amit úgy szoktak jellemezni, hogy "törjön ki a nyavalya, ha én ebben a hidegben kiteszem a lábam és bárhova is elmegyek". Tehát nem jönnek. Remélem éjszaka sem gondolják meg magukat, hogy nagyon fáj és fúj, és különben is, ne aludjon a doktor sem, ha én nem tudok! Ezért én most előre pihenek, hátha éjszaka nem tudok majd. Közben próbálok nem gondolni a felújításunkra, mert Péter ma délután már konkrét számokkal dobálózott, amik mind-mind egy-egy pénzösszeget jelentettek. Jajaj! A jelek szerint mindenesetre zsugorodik a konyhám, ha csak holnap nem mond egy "kihagyhatatlanul kedvező és olcsó, csak nekünk akciós" árat az asztalos! De különben meg nem adom fel, mert holnap az asztalossal való egyeztetés közben legalább álmodozom egy kicsit a szép, új konyháról, ami csak az enyém! Aztán majd meglássuk...De az is lehet, hogy új konyha helyett inkább síelni megyünk Ausztriába (az idő lassan alkalmas lesz rá! az előbb már be is kopogott két pingvin az ablakomon, hogy nem tudnék-e nekik egy bögre forró teát adni?!). Mert bár ugyan én síelni nem tudok (még csak nem is volt soha léc a lábamon), és Péter sem, de a lányok majd siklanak helyettünk is. Különben is azt mondják, hogy ez úgy megy, hogy van egy baromi nagy ház (a hütte) az osztrák Alpokban, amiben van sok szoba, meg ágy, és sör csap és szauna, meg pingpong asztal, és így jól el lehet csapni az időt akkor is, ha nem veted magadat halál megvető bátorsággal a mélybe! Szóval a síelés ilyen?! Na majd ezt is meglássuk...
meg a nap végét kéne most már azt hiszem meglátni. Ugyanis kezdek ismételten túl sok hülyeséget süketelni (és ezzel egyúttal nem mondani semmit), ami a csalhatatlan jele a fáradtságnak. Az esetemben. Tehát lassan elbúcsúzok és mindenkinek jobbulást kívánok!

Sziszifuszi hozzánk képest....

...egy kisdobos volt! Mindjárt azt is megmagyarázom, hogy miért e nagyképű kijelentés. Kérem szépen, mi sikerrel és igen nagy türelemmel vívtuk meg harcunkat a Bankkal! Keményen, napi rendszerességgel nyomást gyakorolva kivertük belőlük, hogy utalják már végre át a hitel összegét az eladónak. Egy hetünkbe (és jó néhány színét vesztett hajszálunkba - pedig most festettem be a hajam!) került. Viszont ez az aláírás "nem jött volna létre" - ahogy azt mondani szokták volt - egy kedves beépített ember segítsége nélkül (aki később mesélte, hogy a kolléganője elhűlve mondta, hogy a Vajda úr felesége már 4x volt ott nála aznap! - pedig nem is igaz, csak 2x, bár sikerült igen feszültnek és idegesnek lennem villámló tekintettel, így ezzel akár duplának is számíthat) . Még jó, hogy olyan nagy a Nóri osztálya és a szülők között OTP-s apuka is van... Így is sikerült az utalásról kiadott igazolást a tervezett kulcsátvétel előtt 40 perccel megkapni! Merthogy ugye eladó csak akkor adja a kulcsot, ha mi igazoljuk hogy a bank utalt és most már csak idő kérdése, de az ő számláján is megjelenik a pénz.
DE!
Megvan. A kulcs. És a lakás is. Sziszifusziságunk első szakaszán túl vagyunk tehát, most jön a domb nagyobb része. A felújítás. Belátom, szemlesütve, pironkodva, így mindjárt 38 évesen, hogy én komolyan hittem a lehetetlent: ma reggel 8-kor egy egész felújító brigád kezdi majd a munkát, és egymás lábát taposva burkolnak és festenek és csigalépcsőt hasítanak, meg falaznak és ajtót szerelnek. Tudom, tudom...annyira azért mégsem vagyok naiv... A lényeg, hogy a héten kezdik. Holnap talán már fent is lesz a gyerekszoba előtt a gipsz karton fal, egy jó erős ajtó tokkal és ajtóval (bár szerintem a lányaink azért nem olyan veszélyesek egy ilyen szoba elemre, de Péter szerint jobb megelőzni a bajt, mint utólag új ajtót venni). S aztán jön majd a festő is, meg a többi. Az asztalos már kellően elriasztott minket: A meglévő konyha bútort kiegészítő elemekkel ellátni botorság és felesleges, nem beszélve a költségekről. Állítólag egy tök újat csinálni sokkal olcsóbb. ... Nos: Lehet, hogy igaza van, de nem biztos. Lehet, hogy minden mester ezt mondja. És lehet, hogy ezzel a mi pénztárcánk egyáltalán nem fog egyetérteni....Jaj! Pedig én nagyon vágyok végre egy jó konyhára! (mert szeretek ám főzni, sütni, alkotni a konyhában...is)
Holnap ezzel kapcsolatban is okosabb leszek, mert a mai ügyelet után megnézzük miből tud az asztalos gazdálkodni és nekem milyen bútor külső tetszene. (Érdekes, hogy ezt velem egyezteti és nem Péterrel...)
Hát így állunk most. A lakáskulcsok kiosztva a mesterek kezében, nescafe, víz bekészítve nekik a lakásba és most várunk. Közben a klinika kihajtja belőlünk a magáét: Bár nekem csak mára jutott ügyelet, de Péter a tegnapi 24 órás "dzsembori"-hoz a héten hozzácsap még egy keddi hátterességet, egy szerdai ügyeletet és egy csütörtöktől szombatig tartó győri gyereksebész kongresszust, benne néhány előadással (amit még meg is kéne csinálnia). Attól tartok mindebből az következik, hogy amennyiben a felújítás menetében gond akad a héten, azt nekem kell majd megoldani. Szerencsére nagymamát (anyukámat) tartósan kibéreltük a hónapra és így kicsit könnyebb a szervezés. Minden esetre, hogy a mama ne unatkozzon és ne érezze magát feleslegesnek, míg nem tud takarítani a mesterek után, Juli ma reggel sikeresen összehányta az óvodát. Vagyis menet rendszerint megérkezett az első gyerekközösségbeli hét után a betegség. Reggel azért erősen gyanakodtam, hogy bajok lesznek ma még: miután a csajt nagy nehezen kiimádkoztam a takaró alól és hajlandó volt egy plüsspatkányt, rongyokban leledző micimackót és egy apró plüss mexikói csivavát szorongatva előbújni, kedélyesen "ugatott" - köhögött néhány öblöset -, majd közölte velem, hogy fáj a torka. Miközben reménykedtem benne, hogy ez nem lesz komoly, beleöntöttem egy kanálkányi fájdalomcsillapítót és beletuszkoltam a ruhájába. Hát komoly lett. Most már otthon van, mama hazavitte. Azóta apukája látta és megállapította, hogy láza nincs, nem fullad és úgy egyébként is messze van az életveszélytől, így ma nem viszi el orvoshoz (mármint magán kívül, mert ő is az) - úgysem lesz ez más, mint egy kis vírus fertőzés, és az orvosnál csak megbetegszik a váróban. (Pedig a gyerekorvosunk imádja Pétert, ő a kedvenc gyereksebésze és minden kukibajos kisfiús anyukát hozzá küld - biztos most is jót beszélgettek volna).
Szóval Juli beteg. Én meg ma ügyelek. Tekintve, hogy ezt a tényt egészségesen is nehezen szokta viselni, úgy gondolom, nem lesz ma könnyű napjuk az otthoniaknak....És csak remélem, hogy nekem könnyű lesz.