Az úgy volt, hogy Péter délelőtt hazajött a lakásból (a mienkből) és elmesélte, hogy minden nagyon szép és jó, a tégla burkolatom egyre magasabb a falon, a falak színesednek, és hát igen, ahogy azt tegnap este is jól láttuk a hálószoba faláról ma reggelre már teljesen lepergett a frissen felfestett színes fedés, a gyerekszoba falán pedig sok a hiba és a rózsaszín falat összekeverték a kékkel. Így állunk. - mondta életem fogadott párja és folytatta is mindjárt - Akkor most elmegyünk a vásárba kötélért. Jöttök velem? Mikor ezek után halott sápadtan megkérdeztem, hogy "ennyire rossz a helyzet?! és ugye tudja, hogy a félárván, apa nélkül maradt gyerekek rosszabb eséllyel indulnak az életben?!", azt a választ kaptam: "Nem. Nyugi. Az én idegeim kötélből vannak!" Na igen - morogtam én csendesen az orrom alatt, miközben cipőt húztam -, de az enyémeim már elszakadtak! Úgyhogy irány a vásár és keressük meg azt a kötelet! (ami egyébként a csigalépcső korlátjához kell...én szerettem volna ezt a korlátot kovácsolt vasra álmodni, de lebeszéltek róla, mivel túl sokba került volna...pedig szerintem csak egy éjszakába....)Kimentünk hát a vásárba, még mielőtt leszakadt volna az ég és körbenéztünk alaposan. Mindjárt találtunk is egy édes kiskutyát, egy zsemle színű 2,5 hónapos törpetacsit. Egy nagy zöld kabátba bugyolálva vacogott és minden kutyababa erejével a "vegyetek meg kérlek!" hullámokat sugározta felénk. Telitalálat volt. A lányoknál maximálisan bejött és azonnal átkonvertálták a "kérleeek, anyaaaa! légyszilégyszi apaaaa!" típusú saját hullámaikba. Én, gyenge és kutyaimádó lévén, már hajlottam volna rá, de Péter józanul ellenállt. Majd hazafelé a kocsiban kifejtette, hogy a mi édes kutyababánk előbb csak a cipőket rágja szét, aztán az új konyha bútor sarkát, majd megkapargatja és megkóstolja az új "ál"bőr sarokgarnitura huzatát is. És mivel még apró kutyababa, ezért minden reggel sírva fakad, amikor otthon hagyjuk, este pedig nagy viháncolást rendez és nem lehet a Juli ágyából kiszedni. Tehát: kutyababa most nem jön velünk! (pedig tündéri, zabálnivaló volt!)
Szóval kutya (és Árpi -vele is összefutottunk) volt a vásárban, kötél viszont nem. Úgyhogy elmentünk a Baumaxba. Kötelet ugyan ott sem találtunk, de játékszert apának (akkus csavarhúzó és fúró), meg zsiráfos zuhany függönyt Julinak, igen. Végül is, ha már a WC tetőnk egérrágta sajt mintás, azok a zsiráfok igazán nem zavarnak! Még épp időben végeztünk ahhoz, hogy hazaérjünk a forma1-re.
Az ebéd utáni siesta (Péter is bele-beleszundikált a gyors autók zajongásába) végére befutott Ricsi telefonja, hogy akkor most kész kifúrni a falunkat! Mert azt mondtam már, hogy pénteken sikerült kitalálni, hogy a konyha páraelszívójának a kivezetéséhez mégsem a régi lyukat használják majd, hanem kell egy új. Ami persze a homlokzati főfal megfúrását jelenti...persze...potom probléma! Szerencsére a tavalyi új fiúval bekerült az osztályunkba egy igazi falfúró mester is. Rosti Ricsinek ippeg ez a dolga, hogy falakat bont le, meg megfúrja, ha kell. Hát most kellett. Péter gyorsan megdumálta Ricsivel a problémát, a festővel meg, hogy a megfúrandó falat ne fesse le. Mármint hogy ez a jól felfogott érdeke, különben előröl kezdheti a festést. Ricsi pedig hiperszuper gyorsasággal vasárnap délután már jött is és fúrt. Aztán gyorsan abbahagyta. Merthogy valami nagyon vasszerűbe futott. Gyors telefonos segítség után kiderült, hogy az a fal megerősítésére - vagy mi a fenére - szolgáló vas koszorú és nem szabad átfúrni. Nem fúrták át, lejjebb mentek vagy 5 cm-rel igaz, hogy így viszont veszélybe került egy villany vezeték. Merthogy már az előbb is amiatt kezdtek magasabban, hogy el ne vágják a valószínűleg ott futó derótot. Hát átvágták. Kis tanakodás után beazonosították a hatalmas fúró hengerből a földre kieső drótmaraványokat (egy telefon és egy villany), majd bátran luggattak tovább. Kezdtem aggódni, hogy valójában Edinának lesz igaza, aki felvetette, hogy a fiúk akkor most adaptálják a falat ementális dizájnra, igazodva ezzel az új WC tetőhöz. De végül több luk nem született. Ez a nehéz vajúdás viszont nemcsak az én kissé már szakadtkötél idegeimet viselte meg, hanem a falat is. Lesz mit holnap javítani a festőknek! Nem beszélve a villanyszerelőről....Ezt a csodás műveletet végigasszisztálta a burkoló is, aki közben kényelmesen rakosgatta fel a téglákat a falra. Néha talán túl kényelmesen is. Bár belátom én már nem vagyok egy túl türelmes lakástulajdonos...Viszont nagyon szeretnék végre lenni egy új, szép lakástulajdonos. Állítólag leszek. Szerdán. Állítólag. Hát nem tudom....annyi minden nincs még kész! Jaj! De legalább az bíztató, hogy Nóri teljesen odavan a gyerekszoba pink falától. - én már kevésbé, de hát Istenem, ha nekik ez kellett...:)
Na, majd meglássuk. Az élet végül is nehéz....Vagy nem?
ui: Emlékeztek a falfúró című filmre, amiben a Koncz Gábor játszott? - valahogy ez jutott eszembe ma délután
Csak nagyon-nagyon halkan mondom (hogy a lányok és Peti ne hallják): a szomszédságunkban "eladósorba" került törpe tacsik várják új gazdáikat! Vaúúú!
VálaszTörlésEmese drága! Most már itt a vége, tarts ki!!!Még néhány nap és vidáman költözünk befele!
A mi konyhai elszívónknak az tett be, hogy az egyik gyerekszoba küszöbén jött volna ki a lyuk. Ezt értelemszerűen nem akartuk. Alul azért nincs kandallónk, mert a gyerekszoba beépített szekrénye lett volna a kéménylyuk. Ezt sem akartuk. A legjobb az volt, mikor a kőműves a szerszámait a még nem eldöntött lyukba beejtette és alul akarta kiszedni. Mondtuk, olyan nincs, hogy "alul", mert be van tömve, stb. mire belátta, ott majd pár száz év múlva a régészek kutatnak.:)) Olyan még nem volt (bár lehet, hogy egységes téglafal), hogy fúrtatok egy lyukat és kijött egy gyönyörű mészkődarab tele csigalenyomatokkal? Belőlünk egy kisebbfajta múzeumot ki lehetett volna dekorálni.... Míg szereztek egy tacsit nem kértek egy labi-kopó keveréket? Ha nem tetszik a lábtörtőtök percek alatt megoldja:)))
VálaszTörlés