A Nobel díj

Jelentem, igazi kasszafúrónk van! Csigalépcsőnk ugyan még nincs, de én belátom, hogy a bankok páncélszekrényei fontosabbak a mi lépcsőnknél. Azt persze nem tudom, hogy a lakatosunk egészen pontosan mit csinál (a lépcsőnket egyelőre nem, a jelek szerint): páncélszekrényt a bankoknak, vagy éppen kinyitja azokat, ha a csinos bankos kisasszonyok elhagyták a kulcsokat. Na jó, azért nem akarok igazságtalan lenni, mert a lépcső azért készül...csak nem egy nap alatt, ahogy én azt elképzeltem. Ma bent jártunk a lakásban, hogy hogy is állunk. Némi megtorpanás látszik, bár Péter talált egy-két jelet, ami arra utal, ma is dolgoztak. Miután gondosan felderítettük a változást (nem tartott sokáig), nekiálltunk méricskélni. Újabb kritikus pont: a hűtő! Merthogy az volt és van, tehát a fene akar még erre is súlyos tízezreket fizetni. Ezért eldöntöttük, hogy ha törik, ha szakad, a hűtőnek be kell férni a konyhánkba, az átforgatott csigalépcső mögé egy előre kiképzett falfülkébe. Ráadásul még az sem mindegy, hogyan nyílik az ajtó. Mondjuk ha a csajok csukják be, akkor sehogy, merthogy nyitva van a becsukás után is! Persze ahhoz, hogy mindezt le tudjuk mérni, előbb meg kellett keresni a hűtőnket. Nekem fogalmam sem volt, hogy a város melyik pontján keressem, de Péter pontosan tudja, mit hova raktározott. Így munka után Szépünk garázsa volt a célpont. Már több, mint két hónapja nem láttam a holmijainkat, így egészen elérzékenyültem mosógépünk láttán. Ott szerénykedett Tamás tűzpiros Vespája mellett a drága! A hűtő természetesen jó mélyen volt, így némi pakolást igényelt, hogy felszabadítsuk és megmérjük. (Én ugyan mondtam a gyakorlat orientált sebésznek, hogy egyszerűbb lenne a Media Marktba elmenni és lemérni a hűtőnk prototípusát ott...de ez valószínűleg túl nőies megoldás, így nem nyert) Szóval mértünk a garázsban, aztán a lakásban. Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy Lajos készítheti a hütőcipelő vállát, be kell cipelni a lakásba és egy amolyan alulról a madárfogás típusú műfogással be kell kanyarítani a csigalépcső alá, a falfülkébe. Gondoltam megmondom ezt Lajosnak is, amikor összefutottunk az Árkádban, de nem volt rá módom. Lajos a jelek szerint éppen kapcsolatot tartott fent a pécsi választó polgárokkal, és ismerősökként kedvesen köszöntötte őket (persze nekünk azt mondta, hogy a barátai!haha). És mellesleg, ha már éppen arra jártunk Edinával, akkor kifizette az ausztriai síelés előlegét is. Erről jut eszembe, a lányok (Nóri és Vanda) ma délutáni párbeszéde, amit Edina mesélt el:

Nóri: Edina, akkor mi most megyünk síelni?
Vanda: Persze, hogy mentek! Mert Péter megnyerte a Gólya díjat!
Nóri: Az nem Gólya díj, hanem Nobel díj!

Hát kérem! Így lett apánk boldog, éppen beférő régihűtő tulajdonos mellett még Nobel díjas is!