2010. szeptember 13., hétfő

A Nobel díj

Jelentem, igazi kasszafúrónk van! Csigalépcsőnk ugyan még nincs, de én belátom, hogy a bankok páncélszekrényei fontosabbak a mi lépcsőnknél. Azt persze nem tudom, hogy a lakatosunk egészen pontosan mit csinál (a lépcsőnket egyelőre nem, a jelek szerint): páncélszekrényt a bankoknak, vagy éppen kinyitja azokat, ha a csinos bankos kisasszonyok elhagyták a kulcsokat. Na jó, azért nem akarok igazságtalan lenni, mert a lépcső azért készül...csak nem egy nap alatt, ahogy én azt elképzeltem. Ma bent jártunk a lakásban, hogy hogy is állunk. Némi megtorpanás látszik, bár Péter talált egy-két jelet, ami arra utal, ma is dolgoztak. Miután gondosan felderítettük a változást (nem tartott sokáig), nekiálltunk méricskélni. Újabb kritikus pont: a hűtő! Merthogy az volt és van, tehát a fene akar még erre is súlyos tízezreket fizetni. Ezért eldöntöttük, hogy ha törik, ha szakad, a hűtőnek be kell férni a konyhánkba, az átforgatott csigalépcső mögé egy előre kiképzett falfülkébe. Ráadásul még az sem mindegy, hogyan nyílik az ajtó. Mondjuk ha a csajok csukják be, akkor sehogy, merthogy nyitva van a becsukás után is! Persze ahhoz, hogy mindezt le tudjuk mérni, előbb meg kellett keresni a hűtőnket. Nekem fogalmam sem volt, hogy a város melyik pontján keressem, de Péter pontosan tudja, mit hova raktározott. Így munka után Szépünk garázsa volt a célpont. Már több, mint két hónapja nem láttam a holmijainkat, így egészen elérzékenyültem mosógépünk láttán. Ott szerénykedett Tamás tűzpiros Vespája mellett a drága! A hűtő természetesen jó mélyen volt, így némi pakolást igényelt, hogy felszabadítsuk és megmérjük. (Én ugyan mondtam a gyakorlat orientált sebésznek, hogy egyszerűbb lenne a Media Marktba elmenni és lemérni a hűtőnk prototípusát ott...de ez valószínűleg túl nőies megoldás, így nem nyert) Szóval mértünk a garázsban, aztán a lakásban. Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy Lajos készítheti a hütőcipelő vállát, be kell cipelni a lakásba és egy amolyan alulról a madárfogás típusú műfogással be kell kanyarítani a csigalépcső alá, a falfülkébe. Gondoltam megmondom ezt Lajosnak is, amikor összefutottunk az Árkádban, de nem volt rá módom. Lajos a jelek szerint éppen kapcsolatot tartott fent a pécsi választó polgárokkal, és ismerősökként kedvesen köszöntötte őket (persze nekünk azt mondta, hogy a barátai!haha). És mellesleg, ha már éppen arra jártunk Edinával, akkor kifizette az ausztriai síelés előlegét is. Erről jut eszembe, a lányok (Nóri és Vanda) ma délutáni párbeszéde, amit Edina mesélt el:

Nóri: Edina, akkor mi most megyünk síelni?
Vanda: Persze, hogy mentek! Mert Péter megnyerte a Gólya díjat!
Nóri: Az nem Gólya díj, hanem Nobel díj!

Hát kérem! Így lett apánk boldog, éppen beférő régihűtő tulajdonos mellett még Nobel díjas is!

9 megjegyzés:

  1. Látod, látod, mi előre megnéztük, hogy hol adják át a Nobel díjat, illetve hol lesz a fogadás. Fordulj hozzánk bizalommal, Stockholmban otthonosan mozgunk. Kivéve, ha béke Nobel díjról van szó, azt Oslóban adják Péternek, de mivel pár éve Zoli barátjának a "szervezete", az "Orvosok határok nélkül" szervezet kapta, az sem kizárt. Ez esetben nem síruhára lesz szükségetek, hanem nagyestélyire.:) A hűtő komoly ügy, nekünk előbb állt a spájzban, mint az ajtó a falban, de szerencsére ki- és befért rajta utólag is:))))

    VálaszTörlés
  2. Nekem csak az jutott eszembe, hogy elnézve új konyhádat, akármilyen nagynak is tűnik, lesz még dolgom, kinéz még egy jó kis selejtezés:))(mennyivel könnyebb a másét, mint a sajátot!)
    Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon Lajosunkból hány példány lehet, viszonylag ritkán ülök be vendéglátóipari egységbe, mégis 10 percen belül mindig feltűnik...

    VálaszTörlés
  3. Edina,
    ha ott végeztél, jöhetsz hozzánk! A hétvégén vettem észre, hogy nincs a gyereknek a lábukra való cipő, bezzeg 2-3 számmal kisebbekkel tele van a polc. Nadrág és őszi/téli ruha esetén ugyanez a helyzet. Azaz, ha ruhásszekrényt is vállalsz, gyere! Igaz, Emeséék után a konyha nálunk is műsoron lesz, jön a kőműves októberben és szétveri az egyik falunkat. Hurrá!!!!!:(((

    VálaszTörlés
  4. Értem én, értem én! Akkor selejtezünk, ha a haza (illetve lakás) azt kívánja! A Lajos meg egyszerűen gondoskodik a választópolgárairól és odamegy, ahol ők is vannak! Különben meg tegnap este cigizés közben Péter elmorfondírozott egy kicsit, majd annyit mondott két füstkarika között: lesz még a mi Lajosunkból polgármester!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem Lajos mégse legyen polgármester, akkor nem lesz ideje a barátaira :( !

    VálaszTörlés
  6. Nagy gratuláció Emesének, akinek eggyel növekedett a független idézettsége - lehet, hogy PhD-hoz nem jó, de szerepelsz az évkönyvben. Sőt, képpel is, úgyhogy akár kettőnek is veheted. Beee, nekem már van évkönyvem, mivel kaptam egyet a 8-os szülőin:)))) Ja, és megszűnt a Szü-Le újság, úgyhogy kell is az a mobil (és stabil:)) internet. 20-án és 21-én ebédbefizetés, ennyit tudok....

    VálaszTörlés
  7. Próbáltam már korábban is megjegyzést küldeni, de a gép kiírta, hogy "több egyidejű igény érkezett az erőforrás szerkesztésére" így az én "erőforrás szerkesztésem" háttérbe szorult a többi "erőforrás" szerkesztő között. Megnéztem ki a konkurencia, és látom hogy a többi "erőforrás szerkesztő Nő. Mikor fogok én itt szóhoz jutni??

    VálaszTörlés
  8. ... ennyi grafomán nő mellett?? Azért néha érdemes megpróbálni :)) !!

    VálaszTörlés
  9. Nem tudom ki szerkeszti az erőforrást, azt sem tudom, mi az, mint ahogy az sem világos, mitől lettem zebu:), az 1967-t pedig fedje homály. Akkor még nem éltem, tervbe sem voltam véve:)) Ennyit a rendszerrel való ismerkedésemről. Megjegyzést tudok ugyan küldeni, csak ne kérdezzétek, hogyan teszem mindezt. A grafománságról annyit, hogy bár a munkám részét képezi az írás, de az korántsem ilyen lelkesítő, mint ilyen fórumokon hozzászólni, bár álmatlanság esetén bevethető - még mellékhatása sincsen:)

    VálaszTörlés