Sziszifuszi hozzánk képest....

...egy kisdobos volt! Mindjárt azt is megmagyarázom, hogy miért e nagyképű kijelentés. Kérem szépen, mi sikerrel és igen nagy türelemmel vívtuk meg harcunkat a Bankkal! Keményen, napi rendszerességgel nyomást gyakorolva kivertük belőlük, hogy utalják már végre át a hitel összegét az eladónak. Egy hetünkbe (és jó néhány színét vesztett hajszálunkba - pedig most festettem be a hajam!) került. Viszont ez az aláírás "nem jött volna létre" - ahogy azt mondani szokták volt - egy kedves beépített ember segítsége nélkül (aki később mesélte, hogy a kolléganője elhűlve mondta, hogy a Vajda úr felesége már 4x volt ott nála aznap! - pedig nem is igaz, csak 2x, bár sikerült igen feszültnek és idegesnek lennem villámló tekintettel, így ezzel akár duplának is számíthat) . Még jó, hogy olyan nagy a Nóri osztálya és a szülők között OTP-s apuka is van... Így is sikerült az utalásról kiadott igazolást a tervezett kulcsátvétel előtt 40 perccel megkapni! Merthogy ugye eladó csak akkor adja a kulcsot, ha mi igazoljuk hogy a bank utalt és most már csak idő kérdése, de az ő számláján is megjelenik a pénz.
DE!
Megvan. A kulcs. És a lakás is. Sziszifusziságunk első szakaszán túl vagyunk tehát, most jön a domb nagyobb része. A felújítás. Belátom, szemlesütve, pironkodva, így mindjárt 38 évesen, hogy én komolyan hittem a lehetetlent: ma reggel 8-kor egy egész felújító brigád kezdi majd a munkát, és egymás lábát taposva burkolnak és festenek és csigalépcsőt hasítanak, meg falaznak és ajtót szerelnek. Tudom, tudom...annyira azért mégsem vagyok naiv... A lényeg, hogy a héten kezdik. Holnap talán már fent is lesz a gyerekszoba előtt a gipsz karton fal, egy jó erős ajtó tokkal és ajtóval (bár szerintem a lányaink azért nem olyan veszélyesek egy ilyen szoba elemre, de Péter szerint jobb megelőzni a bajt, mint utólag új ajtót venni). S aztán jön majd a festő is, meg a többi. Az asztalos már kellően elriasztott minket: A meglévő konyha bútort kiegészítő elemekkel ellátni botorság és felesleges, nem beszélve a költségekről. Állítólag egy tök újat csinálni sokkal olcsóbb. ... Nos: Lehet, hogy igaza van, de nem biztos. Lehet, hogy minden mester ezt mondja. És lehet, hogy ezzel a mi pénztárcánk egyáltalán nem fog egyetérteni....Jaj! Pedig én nagyon vágyok végre egy jó konyhára! (mert szeretek ám főzni, sütni, alkotni a konyhában...is)
Holnap ezzel kapcsolatban is okosabb leszek, mert a mai ügyelet után megnézzük miből tud az asztalos gazdálkodni és nekem milyen bútor külső tetszene. (Érdekes, hogy ezt velem egyezteti és nem Péterrel...)
Hát így állunk most. A lakáskulcsok kiosztva a mesterek kezében, nescafe, víz bekészítve nekik a lakásba és most várunk. Közben a klinika kihajtja belőlünk a magáét: Bár nekem csak mára jutott ügyelet, de Péter a tegnapi 24 órás "dzsembori"-hoz a héten hozzácsap még egy keddi hátterességet, egy szerdai ügyeletet és egy csütörtöktől szombatig tartó győri gyereksebész kongresszust, benne néhány előadással (amit még meg is kéne csinálnia). Attól tartok mindebből az következik, hogy amennyiben a felújítás menetében gond akad a héten, azt nekem kell majd megoldani. Szerencsére nagymamát (anyukámat) tartósan kibéreltük a hónapra és így kicsit könnyebb a szervezés. Minden esetre, hogy a mama ne unatkozzon és ne érezze magát feleslegesnek, míg nem tud takarítani a mesterek után, Juli ma reggel sikeresen összehányta az óvodát. Vagyis menet rendszerint megérkezett az első gyerekközösségbeli hét után a betegség. Reggel azért erősen gyanakodtam, hogy bajok lesznek ma még: miután a csajt nagy nehezen kiimádkoztam a takaró alól és hajlandó volt egy plüsspatkányt, rongyokban leledző micimackót és egy apró plüss mexikói csivavát szorongatva előbújni, kedélyesen "ugatott" - köhögött néhány öblöset -, majd közölte velem, hogy fáj a torka. Miközben reménykedtem benne, hogy ez nem lesz komoly, beleöntöttem egy kanálkányi fájdalomcsillapítót és beletuszkoltam a ruhájába. Hát komoly lett. Most már otthon van, mama hazavitte. Azóta apukája látta és megállapította, hogy láza nincs, nem fullad és úgy egyébként is messze van az életveszélytől, így ma nem viszi el orvoshoz (mármint magán kívül, mert ő is az) - úgysem lesz ez más, mint egy kis vírus fertőzés, és az orvosnál csak megbetegszik a váróban. (Pedig a gyerekorvosunk imádja Pétert, ő a kedvenc gyereksebésze és minden kukibajos kisfiús anyukát hozzá küld - biztos most is jót beszélgettek volna).
Szóval Juli beteg. Én meg ma ügyelek. Tekintve, hogy ezt a tényt egészségesen is nehezen szokta viselni, úgy gondolom, nem lesz ma könnyű napjuk az otthoniaknak....És csak remélem, hogy nekem könnyű lesz.