Rohan az idő

Határozottan meg kell állapítsam, hogy az idő, kérem, halad! Hogy azt ne mondjam, rohan! Tegnap Nóri szülői értekezletén voltam, és rá kellett döbbennem, hogy már csak ez az egy év Csilla nénivel és utána nagyok leszünk, kinőjük a tanítónéninket. A "nagyságot" persze már most is észlelem nap, mint nap. Valószínűleg sokaknak nem ismeretlen a "most kitépem a hajam, vagy az övét" érzés, amikor a lehető legidétlenebb viselkedéssel, vagy éppen nem viselkedéssel kerget minket csemeténk őrületbe. Mondjuk azt, hogy rohan az idő és a csajok pofátlanul képesek voltak megnőni, minden reggel észreveszem, amikor Nóri lustán nyújtózkodva beteríti majdnem az egész ágyat kilométer hosszú lábaival. És látom akkor is, amikor a tükör előtt illegeti magát, hajtincseit illesztgeti sréhen előre és hátra, kis csattal megtűzve, de - biztos, ami biztos - nagyanyák idegeit borzoló széles tincset szem előtt lelógatva. És hát azt, hogy megnőttek és kamaszodnak hallottuk tegnap Csilla nénitől is. Így ma reggel kicsit nosztalgiázva pörgettem végig a gépem mélyén elraktározott képeket, kis videókat, amin az én drága, törpe lányaim láthatóak. Hát nem cukik?

Szívesen mondanám azt, hogy az idő rohan a Szigeti u 43-ban is, hogy szépülnek a falak és csinosodik új otthonunk szinte percek alatt. Még mindig nem vagyok benne biztos, de azért nagyon remélem (és azt is mondják), hogy szeptember végén kész. Lesz sok szép színes és rusztikus falunk, meg téglából épített polcunk és majd konyhánk is. Az már most látszik, hogy a nagy áttörés, a szép új konyha még várat kicsit magára. De meglesz! csak nem épp akkor, amikor beköltözünk. Mert azt jövő héten már mindenképpen! Én kész vagyok a földön is elaludni, csak már a sajátunkban legyünk. De nem akarok igazságtalan lenni, a festők munkája kezd igen kiterjedtté lenni. Most már minden falat lekezeltek, és a színeket is megbeszéltük. Csütörtökön pedig elkezdik a színes festést is. Szószátyár festőnk kicsit ugyan megijedt, amikor közöltem vele, hogy a hálószobába csíkos falakat álmodtam, de gyorsan tisztáztuk, hogy széles, nagy csíkokról van szó és nem berácsozott falról. 56 centinként talán menni fog a színváltás...
Ma reggeli öröm hír, hogy nekiállt a burkoló a téglát felrakni! Onnan tudom, hogy korán reggel felhívtak, nem egészen értik a falra írt instrukcióimat. Gyorsan tisztáztuk, hogy melyik falra milyen tégla és hogyan kerüljön fel és miért. (Péter korábban már a téglák hátulját is bejelöltette velem, miszerint azt, hogy függőlegesen, vagy vízszintesen rakják, és melyik a teteje, melyik az alja, meg még szám is legyen rajta - szerintem ez túlzás, de Péter szerint higgyem el, még így se biztos, hogy jól lesz felrakva). Tegnap egyébként az asztalossal közösen meggyőztük Petit, hogy a TV állvány ne padlóhoz rögzített fix építmény (szintén tégla) legyen, hanem elmozdítható. Ügyes a Sanyi, megoldja a téglát így is! Cserébe megígértük neki, hogy a konyha bútorhoz kap majd egy palack tartót is, így végre lesz hova raknia a paraborait és honnan megitatnia Istvánt, Lajost, Kristófot és a többieket.
Ma délután, kora este egyébként látni fogom a konyhámat is! Számítógépen, látvány tervben! Csak előbb még túl kell lennem egy óvodai szülő értekezleten. Így megy ez nálunk, halmozzuk a szülőiket szeptemberben. Azért remélem, hogy ma már nem lesz olyan levezető program, mint tegnap. Amikor is Csilla nénink férje könnyedén elnyiszálta kéz ujját egy éles késsel, kisebb fajta vérfürdőt rendezve így a konyhában. Az eseményről hamar értesültünk, mert rögtön telefonos segítséget kért mindjárt háromszor, megszakítva ezzel csemetéink szidását (állítólag Csilla jobban akarta szidni a bandát, de megzavarta - annyira, hogy sokkal inkább dicsérte őket - ebben a férj! gyerekeink hálát rebeghetnek Laci bácsinak). Utóbb azonban az aggodalom jogosnak bizonyult, mert Péter a szülői után bő egy órát dolgozott azon az elkaszabolt kézen, végül alaposan megvarrva, majd begipszelve engedte ki a kicsit túlkoros beteget a gyereksebészeti ambulanciáról. Mi Julival egyébként végig asszisztáltuk a műveletet, pontosabban a rendelő előtt szóval tartottuk Csillát.

Na, remélem, ma ilyen már nem lesz. csak sok-sok szépség a lakásunkban!