Egy nehéz nap után

Na, nem a Mikulás volt nehéz, nem! A Mikulás idén is fantasztikus és csodás! Pont olyan, amilyennek lennie kell! A lányok nagyon várták, az anyukájuk pedig lelkesen készülődött. Én már csak ilyen vagyok: imádom a meglepetést és a csodagyártást! Nóri és Julcsi 6-n korán hajnalban izgatottan keltek fel, hogy meglessék mit kaptak. Minden kis csizma tartalmát az ágyamba kaptam, miután lelkesen ráborították paplanomra és hunyorgó fejemre. Nagy nehezen sikerült őket rávennem, hogy ha már ilyen nagy a bőség, akkor jó anyjukat is lepjék meg néhány morzsányi csokival. A jól sikerült reggel után Mikulás dömping következett: került kis meglepetés a suliban és az oviban is. Délután pedig jöhetett az igazi nagy Mikulás buli anya klinikáján! Apa és Laci, a Mikulás band tagjai lelkesen zenéltek rénszarvas szarvval a fejükön, az importált Mikulás pedig jó kedvvel hívogatta a gyerekeket. Sajnos nincs idei felvételem, de kerestem a gépen régi archívot. 2007-t találtam, amikor apa éppen nem volt, de a Mikulás azért nélküle is jött.

Ha rendben működik a video (amit nagyon remélek, akkor itt éppen Juli tárgyal a Mikulás bácsival, anno)...majd meglássuk, ha feltöltöttem a blogra...

Szóval Mikulás idén is tök jókat hozott a csajoknak (mert a Sárgaházas Klinikán nem csak csokival tömött csomagot kapnak ám a gyerekek, hanem játékot is! Komoly pénz szerző körutat tartok november-decemberben a gyógyszercégeknél és professzoromnál, hogy támogassák meg dolgozóink gyerekeinek örömét.) Juli egy tojásban csücsülő baby dinóval, Nóri meg egy High school musicales 3D puzzle gömbbel lett gazdagabb. A puzzle darabjai azóta is kisebb nagyobb egységekben a gyerekszoba földjén!

Apropó gyerekszoba! A mama (anyukám) nagyon élvezi az új lakás adta előnyöket: úgymint tetőtéri helységi perifériára helyezett 2 fős (de nyüzsgésileg és hangterjedelmileg 100-t kitevő) gyereksereg tartós és csendes távol tartása az élet - és a tv műsorok, mint brazil sorozatok és kereskedelmi csatornák esti gyönyörei - színterétől. Magyarán szólva, hogy a csajok élvezettel vonulnak el a szobájukba, békén hagyva kicsit a koraesti felnőtt világot.

És ha már a lakásnál tartunk, akkor hadd térjek ki a mai nap nehéz voltára. Mondhatnám azt is, hogy "nyugaton a helyzet változatlan!" Vagyis még mindig nincs konyhák. És lassan idegeink sincsenek, ellenben növesztettünk mostanra már jó alapos gyomorfekélyt. Valahol ott tartottunk, hogy múlt heti telefonos összeveszésem eredménye képen az asztalos üvöltve megígérte, hogy e hét keddre készen, úgymond "kulcsrakészen" új konyhám átadva. E célból hétfőn reggel 9-kor jönnek és beszerelik.

Hát nem jöttek. És kedden sem. A telefont sem sikerült megtalálnia és rendeltetésszerűen használva felhívnia minket, hogy ugyan már, mi a helyzet. Hétfőn Péter személyesen járt a műhelynél, majd délután a feleségével is beszélt, hogy hívja fel őt. Miután ma sem kaptunk telefont, a csajok hazafuvarozása után felhívtuk. Nem vette fel, de aztán végül visszahívott minket. És itt jött megint a duma, hogy azért nem jött, mert elszabták neki néhány bútorlapunkat és ezért megcsúszott. A telefon Péternél volt, én a szobában nyüszítettem, hogy elég volt és most azonnal menjünk el hozzá és látni akarok mindent és beszélni vele személyesen. Azt hiszem felfogta, hogy az az érdeke, ha találkozunk, így este 6-kor elmentünk a műhelybe. Ott volt a konyhám nagyobb darabokban, de szemmel láthatólag minden megvolt. Péter gyomra apró csomóban volt és nem igazán tudott mit mondani. Nem is akart, háttérbe húzódott, hagyta, hogy én beszéljek. Előtte még a kocsiban azt kérte, hogy "csak ne kiabálj!" Hát nem kiabáltam, de így is komolyan egymásnak feszültünk és nem hiszem, hogy egy kedves, bájos és szerethető nő képét mutattam. Ő próbált csúsztatni és úgy beállítani, mintha valójában egy összeesküvésnek az áldozata lenne, amiben persze én vagyok a főgonosz, aki őt tönkre akarja tenni, pedig ő mennyi jót tett velünk. Pár perc után felfogtam, hogy a pasinál nincs bemenet és rendesen pathológiás a pszichéje (sajnos sok ilyen emberrel találkoztam már munkám során). Már csak az volt a célom, hogy valahogy kikeveredjünk ebből a helyzetből, amire naivságunk és rossz választásunk sodort. Attól, hogy levontam a konzekvenciákat a jövőre nézve, még új konyhánk nem lesz. Pénzünket vissza nem kapjuk, ez elég világos (és ennyire naivak mi sem vagyunk). Tehát maradt a remény, hogy most tényleg úgy lesz, ahogy mondta: péntek reggel jön és el kezdi a beszerelést. Ha nem kezdi el, nem tudom mit csinálok...

Így viszont világossá vált, hogy a szombatra tervezett lakás avatónk a barátokkal, technikai okokból elmarad....vagyis inkább technikai okokból más helyszínen lesz megtartva :)))