Közeledik a karácsony! Imádom! Azt hiszem a december az egyik kedvenc hónapom, de az egészen biztos, hogy a karácsony a kedvenc ünnepem!
Nálam jobban csak a lányok várják a karácsonyt. Nórinak ez volt az egyik legfőbb problémája: hogy akkor most az új lakásban hol lesz majd a karácsonyfa? és hogy akkor ugye 3 méteres lesz a fa (merthogy ekkora a belmagasság)?! Sőt nemrég még súgva azt is elárulta, hogy neki - mármint Norcinak - ezzel az egész költözködéssel az volt a baja, hogy attól félt, akkor most az új hellyel meg fog minden változni a karácsonnyal kapcsolatban. Nem tudta pontosan megfogalmazni, hogyan is lehetséges ez a változás, de valami olyasmitől félt, hogy az új lakásban valahogy a karácsonyi szertartásaink nem fognak működni. Édes, Kiscicám!
Erről jut eszembe, új szertartásokat vezetünk be. Kicsit későn érő típusú anyuka vagyok az adventi kalendáriumokkal kapcsolatban, de mostanra beértem. Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy a csajok már valamikor október-novemberben kikönyörögtek tőlem, vagy a nagyanyjuktól egy csokis adventi kalendáriumot és két nap alatt kikajálták az ablakokat. Most viszont eljött az én időm! Ez nem azt jelenti, hogy idén én eszem meg az összes csokit - bár nem is rossz ötlet! -, hanem hogy mostanra benőhetett a fejük lágya és egy időben elkezdett naptárnál már önmérsékelni tudnak.
Nosza rajta, titokban beszereztem két tucatnyi zsákocskát. Készen! - időm, türelmem most nem volt kreatívan alkotni. Vettem egy szakajtónyi csokit, cukrot és megtömtem a számozott zsebeket. Mindezt természetesen nov.30-n este, miután már elaludtak. Nézett is Péter, hogy mit csinálok! Pontosabban előzőleg már kapott feladatot ő is: két szöget kellett halkan és feltűnés nélkül bevernie a lányok emeletes ágyának oldalába. Erre akasztottuk aztán titokban éjjel a megtömött zsákocskákat. Juli erősen törte is a fejét másnap, hogy hogy lehet az, ő nem hallotta a szögek beverését?! Végül arra a döntésre jutott, ezek bizonyára tündérkalapáccsal bevert tündérszögek. (Naná! - kuncogtam magamban - anyatündér munkában volt, apatündér meg kalapált, kicsit morogva, hogy miket találok ki már megint!) De azért, hogy ne csak a fogorvosnéniek okozzunk majd később örömteli munkát, kaptak még egyebet is az 1. zsákba: Juli egy kis versikét, Nóri pedig egy kis mesét.
Bejött. A december, s karácsony szentestéjének várakozása jól indult el. Igazi varázslattal és boldogsággal. Az arcuk dec. 1-n reggel ragyogott, csokitól fénylett és jó kedvvel indultak a suliba és oviba. Julit pedig még hosszan, nagyon hosszan foglalkoztatta ez a kérdés: De ki hozta? És hogyan? és mikor? És anya, te segítettél az angyalkáknak? (Ugyanis tisztáztuk, hogy a Mikulás csak 6-ig van szolgálatban, 6. utáni időszakra nem érvényes a munkavállalási engedélye...a Jézuska meg ugye igazából még meg sem született, tehát ő csak 24-n képes bármit is szállítani, így nem maradt más, mint néhány angyalka, akiknek azért anya kicsit besegített! Ugyanis sehogyan sem jött össze nekik a vers meg a mese!)
Hát így indult nálunk a december, az új lakásban (amiben még mindig nincs konyha, viszont a falfestések kijavítva, van már hálószoba ajtónk és előszobai akasztónk, meg nagymamánk - merthogy megjött a mama is pár napra besegíteni! Kell is. Ő fogja felügyelni az asztalost hétfő-kedden, amikor állítólag beszerelődik a konyhám...így kell lennie! Ugyanis én már nagyon komolyan összevesztem az asztalossal, de mindezt nem írtam meg...inkább elfojtottam, hogy
legyen aztán majd mit kianalizálni belőlem, ha idegeim végleg felmondják a szolgálatot a konyhanélküliségtől és még inkább a mesterektől!)
Befejezésképpen pedig íme Julcsi egyszerű kis adventi versikéje:
Hóváró vers Julcsinak
"Hull a hó és hózik!"
Ezt énekli a Juli,
reggeltől napestig
De Holle anyó
nem hallja!
Fülén van a mobilja!
Meteorológus bácsi,
az hívja.
"Mikor jő a hó?
kérdi
"Holnap, holnapután, azután."
Jő a válasz, csupa talány.
"De most akkor mi lesz?"
kérdi Juli.
Zavaros ez a vénasszony!
Hóágyú kell, azt mondom!
Az ám! Hóágyú a megoldás!
Nosza, rajta, apa!
Szaladj el a Baumaxba!
Ez jo: hangtompitos szogbeloves...! Ricsi ismeri mar ezt a Vajda-fele technikat???
VálaszTörlésUgyan advent idén pimaszul korán, november 28-án lezdődött, nekünk meg 23 db saját kezűleg varrott zsákunk van (ezért készült ilyen lassan az a disszertáció:)), így közöltem az apró (és kevésbé apró) népekkel, hogy idén is december 2-től hivatalos az advent, illetve az angyalka ekkor veszi fel a munkát. Szerintem rendeljetek csak 3 m-es fát, ne csak mi szívjunk a 3 m 20 cm-s belmagasságunkkal:))). Létrátok van? Nekünk van egy tűzoltó keresztapa, ha netán felgyulladnak a koszorúnk, no meg a fa.
VálaszTörlésEszter egyébként ma főzőversenyre megy délután, úgyhogy legalább a sütéshez-főzéshez kapok egy helyi Stahl Juditot:)). Éljen a cserkészet!!! Mivel ők szervezik....
Andi