Szerettem volna képeket is felrakni, de a fényképezőgép nem szerette volna. Éppenséggel lefagyott egy szemrehányó "low battery" pirosan villogó megjegyzéssel, úgyhogy még az is lehet, hogy a képek, amiket lelkesen gyártottunk este 11-kor, eltűntek. Azért nincs minden veszve, mert most, így éjidőben, csak a notebookokon tudtuk megnézni, és ezek még nem találkoztak ezzel a fényképezőgéppel, lehet, hogy csak nem tudtak vele mit kezdeni...?! Holnap, amikor a csajok nem használják alvásra a szobájukat, megnézem a nagy gép mire megy a képeinkkel...Most pedig kénytelenek lesztek beérni puszta szavaimmal.
Ha esetleg mégis gond van, új képeket tudok csinálni, de van ami megismételhetetlen. Pl. az elnyúzott fejem este 11-kor, amikor már úgy nézett ki, hogy végre elfogyott az összes konyhadoboz, amivel Péter telerakta az előszobát is akkor rájöttem még, hogy a hálóba is sok minden deportálva lett igazi konyha-alvó hellyé avanzsálva eddig nem is volt szobánkat. Azt már nem is érdemes megemlíteni, hogy éjfél magasságában rájöttem arra is, hogy Zebegényben még van konyha doboz (amik Anglia óta várnak kipakolásra!). De az igazán megismételhetetlen kép az éjszakai temetés. Merthogy egész nap a nagyon elfoglalt család, és azon belül is szülő pár formációt hoztuk, így este (éjjel) jött el a nyugi pillanata, amikor is el tudtunk búcsúzni Sütitől. A lányok egy zacskó mécsessel és két csillagszoróval felszerelkezve indultak az udvarra, apjuk egy ásóval követte őket, az én kezemben meg a zseblámpa volt (az a fajta, amit előbb rázogatni kell hogy utóbb halványan derengő kékes fényt hajlandó legyen kibocsátani). Meg kell mondjam, hogy amikor Péter nekiállt az éjszakai kertben ásni a Dzsundzsi 2 sírja mellett, miközben én kékes fénnyel világítottam neki, messze voltam szerettünk temetéséhez illő szomorú hangulattól. Egészen pontosan az jutott eszembe, hogy Agatha Christie mit tudna kihozni ebből a jelenetből: apa ásóval apró sírt ás, anya és a gyerekek pedig segítenek neki és a hideg téli éjszakában mindenkinek meglátszik a lehelete! De ha jól emlékszem volt valami horror film is annak idején: Kedvencek temetője...vagy valami ilyesmi címmel.
Minden esetre miután ezen az Agatha Christies feelingemen kicsit kacagtunk, komolyságot erőltetve magunkra, eltemettük Sütit. A szerep osztás most is hasonló volt, mint a korábbiakban (belátom sűrűn hullanak nálunk a kis állatok és az orvosi egyetem környékét már teleraktuk néhány sírral): Apa ásott, Juli tette a sírba, Nóri mondta a beszédet, én pedig vigasztaltam. Közben világítottak a gyertyák, és fényesen pattogtak a csillagszorók.
Mindezt azonban a konyha bepakolása előzte meg. Reggel fantsztikusan jó érzés volt arra ébredni, hogy a hálóból kilépve ott az új és szép és mindennel felszerelt konyhád! csak a csoda kávéfőzőnket nem találta meg Péter előző este a garázsban, pedig azzal akart kávét csinálni reggel. Sebaj! A nescafé is máshogyan esik ebből a konyhából:)
Miután kigyönyörködtük magunkat és Péter beugrott a klinikára vagy két órácskára dolgozni a szabadnapján, nekiálltunk takarítani. Volt mit! A vulkáni por nálunk leckét vehetne abból, hogyan kell mindent fullra finoman beborítani. Igazából akkor döbbentem rá, mennyit is kell majd takarítani, amikor a frissen festett előszoba falat teljes hosszában kb. két méter magasságig bevonta a finom fűrészpor. Ajjaj! (Elárulom, a takarítás még nem volt tökéletes, holnapra is maradt belőle)
A takarítást és konyhába bepakolást később felfüggesztettük, hogy családilag elmenjünk nagy bevásárolni. Nem néztem előtte meg semmi receptet, így találomra vásároltunk és majd az kerül szenteste az asztalra, amit ezekből ki tudok hozni. A metrot választottuk, csajokat is vittük és rengetegen voltak. Minden évben megfogadom, hogy soha többet utolsó pillanatban. Talán jövőre...De egy valami előnye mégis volt a metrónak: kiderült, hogy ott lehet kapni Aranyhaj Barbiet. Ugyanis Juli mindenáron ezt akar kapni a karácsonyra, és természetesen a város egyetlen játékboltjában sem lehet kapni. Hát itt volt. És Julcsit alig lehetett tőle elrángatni. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ma még lesz egy - immáron magányos utam a metroba Aranyhaj Barbie-rt. Míg én késő délután visszavetettem magam a vásárlók tömegébe, addig Juli odahaza két doboz bonbont becsomagolt a Jézuskának, átkötötte egy ezüstszalaggal, amibe belekötött egy fa Télapó karácsonyfadíszt, majd diktált egy levelet az apjának, amit a Jézuskának kellett címezni. Benne pedig az állt: "Kedves Jézuska!" Megtudtam, hogy hol lehet Aranyhaj Barbie-t kapni - a Metroban. Légyszíves hozzál nekem egyet! Julcsi" Mindehhez még hozzá rakott egy nagy rajzot, amit délelőtt rajzolt Jézuskának. A teljes és komplett ajándék arzenált pedig lefekvéskor az ablakába rakta azzal a megjegyzéssel, hogy reméli Jézuska elviszi majd. Hát elvitte. Előtte meg ki is ment a metroba, és megvette. De most már nagyon fáradt és úgy döntött, hogy elmegy aludni....
jó éjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése