Hát kérem, beköltöztünk! Otthagytuk a hajléktalan létet, a kényelmes hidunkat, kicuccoltunk alóla és beköltöztünk végre a sajátunkba! Mármint nem híd, hanem lakás az, ami a sajátunk. Azt hittem már soha nem jön el a pillanat, és még csütörtökön sem voltam benne biztos, hogy akkor majd pénteken már igen! Talán csak Peti bízott benne egyedül. Ő azt mondta költözünk...és költöztünk. Nem nagyon volt máskor, és más esélyünk. A mesteremberek még hetekig elpiszmogtak, volna, ha nem döntünk a beuccolás mellett. És mivel az én szerdai ügyeletem után, Péter ügyelt csütörtökön és szombaton, vasárnap pedig elutazott 5 napra, így egyetlen lehetséges időpont maradt: a péntek. A péntek sem indult máshogyan, csak úgy, mint mindig: reggel csajok szállítása, aztán kávé a klinikán...enélkül nem is tudnám elkezdeni a napot. Miután teli szívtam magam energiával, Edinával és Istvánnal megerősítve megérkeztünk a tetthelyre. Na, igen: némi hiányosságok azért adódtak. A külső ablak táblák még mindig az asztalos műhelyben, akárcsak a könyvespolc polcai. Azt tudtak, hogy konyhám egy jó darabig nem lesz, tehát azt használjuk, ami van. A konnektorok, kapcsolók sok helyen teljesen befestve színesre, sok helyen pedig darabokban, teljesen összekutyulva egy újságpapírba csomagolva. Konkrétan nem sok helyről lehetett még péntek reggel áramot nyerni a falból.
De sebaj, fő az optimizmus! Edinával nekiestünk a takarításnak, Péterék meg a pakolásnak. Gyűltek szép sorjában az emberek, megjelent a teljes Hiendl család, Réka nagy örömmel vette négykézláb célba a falból kiálló vezeték csonkokat, Anna le-fel futkosott a csigalépcsőn és pár perc múlva közölte az anyjával, hogy inkább ők is költözzenek, mert ez tök jó buli! Aztán végül Anett úgy döntött, hogy jobb, ha felnyalábolja a legkisebb Heindl csemetéket és otthonról segít nekünk egy nagy adag paprikás krumpli elkészítésében - legyen mit enni szegény költözőknek. Kristóf pedig neki látott a villanyszerelésnek (bajsza alatt pedig többször elmorogta fázis keresés közben "felvillanyozódva", hogy mit tenne azokkal a mesterekkel, akik ilyen slendrián munkát végeztek) István a svédeket és bútor gyártókat küldte el melegebb éghajlatra, miközben a gyerekszoba lapra szerelt csodáit puzzle-zta össze. Közben aztán több autóval és sok-sok lelkes emberrel Péter sorra kiürítette a garázsokat és a raktár lakásokat. Menetközben futó látogatást tett nálunk a fővállalkozó, aki mondta, hogy nemsokára jön a villanyszerelő. Mire mi mondtuk, hogy nem kell, már van, ki megoldja ezeket. Egy új mester kilőve. De ami ennél is szebb volt, hogy délelőtt valamikor megjelent kedvenc festőnk, az az ajtóba öklözős, és jött hibákat javítani. Nem, nem az ajtót. Az valahogy fel se merült benne. Hanem a falakon akart még némi javítást csinálni. Addig, addig nézegette a csinálni valőkat, hogy végül kiötölte, nincs mese, a hálószobánk falát nem lehet máshogyan helyrehozni, csak ha a tégláig levakarja a falat. Mert ott bizony olyan vizesedés (a WC tartály okozta felázásból) van, amit -hiába küzdött itt már praktikákkal napok óta - nem lehet máshogyan kezelni. Tehát most ő lekapar a tégláig és így lesz szabadon hagyva vagy 1-2 hétig, aztán a kőműves jön és újra vakol, ő meg fest. Mi meg közben költözünk. Merthogy csak azért is! Én most már nem fújom le a dolgot, a hálóm (hasonképpen a mosókonyháé) fala eklektikus lesz de, akkor is ott fogunk aludni. Azért először nagyon ideges lettem.
De sebaj, fő az optimizmus! Edinával nekiestünk a takarításnak, Péterék meg a pakolásnak. Gyűltek szép sorjában az emberek, megjelent a teljes Hiendl család, Réka nagy örömmel vette négykézláb célba a falból kiálló vezeték csonkokat, Anna le-fel futkosott a csigalépcsőn és pár perc múlva közölte az anyjával, hogy inkább ők is költözzenek, mert ez tök jó buli! Aztán végül Anett úgy döntött, hogy jobb, ha felnyalábolja a legkisebb Heindl csemetéket és otthonról segít nekünk egy nagy adag paprikás krumpli elkészítésében - legyen mit enni szegény költözőknek. Kristóf pedig neki látott a villanyszerelésnek (bajsza alatt pedig többször elmorogta fázis keresés közben "felvillanyozódva", hogy mit tenne azokkal a mesterekkel, akik ilyen slendrián munkát végeztek) István a svédeket és bútor gyártókat küldte el melegebb éghajlatra, miközben a gyerekszoba lapra szerelt csodáit puzzle-zta össze. Közben aztán több autóval és sok-sok lelkes emberrel Péter sorra kiürítette a garázsokat és a raktár lakásokat. Menetközben futó látogatást tett nálunk a fővállalkozó, aki mondta, hogy nemsokára jön a villanyszerelő. Mire mi mondtuk, hogy nem kell, már van, ki megoldja ezeket. Egy új mester kilőve. De ami ennél is szebb volt, hogy délelőtt valamikor megjelent kedvenc festőnk, az az ajtóba öklözős, és jött hibákat javítani. Nem, nem az ajtót. Az valahogy fel se merült benne. Hanem a falakon akart még némi javítást csinálni. Addig, addig nézegette a csinálni valőkat, hogy végül kiötölte, nincs mese, a hálószobánk falát nem lehet máshogyan helyrehozni, csak ha a tégláig levakarja a falat. Mert ott bizony olyan vizesedés (a WC tartály okozta felázásból) van, amit -hiába küzdött itt már praktikákkal napok óta - nem lehet máshogyan kezelni. Tehát most ő lekapar a tégláig és így lesz szabadon hagyva vagy 1-2 hétig, aztán a kőműves jön és újra vakol, ő meg fest. Mi meg közben költözünk. Merthogy csak azért is! Én most már nem fújom le a dolgot, a hálóm (hasonképpen a mosókonyháé) fala eklektikus lesz de, akkor is ott fogunk aludni. Azért először nagyon ideges lettem.
Végül Picasso - ahogy anyósom elnevezte - kapart, mi meg pakoltunk tovább mellette. Estére már nagyon elfáradtunk, de Peti kemény volt és nem hagyta abba. Meg lett az eredménye: a garázsunkba alig lehet bemenni (mert amit nem tudtunk a lakásba bevinni, azt egyelőre ment a garázsba) A lakásunkba, így vasárnap estére, már igen. De azért az a péntek este még elég reménytelennek tűnt. Így végül úgy döntöttem, hogy nem alszunk még itt péntek este, hanem az albérletben - még egyszer utoljára.
Úgy 11 felé feladtuk, megettük a pizzánkat és a végsőkig kitartó Edinával és Istvánnal végül bezártuk a lakást. Rájuk másnap egy kis pihenés várt, Péterre az ügyelet, rám pedig egy újabb költözés. Csak most az albérletből költöztettem ki magunkat. Valahogy ott is egész sok cucc halmozódott fel ez alatt a két hónap alatt, míg ott éltünk!
De most már minden jó. Van szép, új meleg otthonunk. Köszönöm nektek, akik annyit segítettetek!
Most pedig elmegyek aludni, mert nagyon fáradt vagyok...holnap folytatom talán...egy kis pakolás után...
Drága MSE! Ez a blogírás úgy kezdődött, hogy eladtátok a régi lakást és hirtelen venni kellett egy újat.Ezt a sziszifuszi küzdelmet kísérhettük végig hol személyesen, hol a soraidat olvasva. A lakáskeresős-átépítős-beköltözős időszak lezárult.Ugye a blog marad?! A koránkelő, kávéivó olvasó(k) kedvéért!!!!
VálaszTörlés