2010. október 6., szerda

Gáz van babám!

Azt nem tudom, hogy gáz-e ha valakinek a szülinapja van, de nem hiszem. Én minden esetre egész jól elviseltem az ünneplést, és úgy láttam István se nagyon tiltakozott. Merthogy sikerült egy napon születnünk ám! Bár pár év eltelt kettőnk első légvételével együtt kombinált bömbölése között. Azért az az igazság, hogy Istváné volt a nagyobb szám, a kerekebb, így teljes joggal kijárt neki a nagy-nagy titokzatos meglepi buli (még szombaton). De amilyen nehéz napjaim vannak mostanában "tudjuk miért" - mondhatnám H.P.-sen -, nekem is sikerült teljesen meglepődnöm tegnap este az István által szervezett baráti sonkázás közben felvillanó 38 szál gyertya láttán. Szerintem ilyenkor még senki nem tart számadást, hacsak azért nem, hogy mikor költözhet már be végre álmainak aktuális otthonába. Napjaimat ez töltötte ki és nem éveim számlálása, úgyhogy köszönöm szépen ilyen téren tök jól vagyok. Az ősz hajszálaim azért szaporodnak szépen, arányosan a költözés húzódásával. Ősz hajszálaimmal egyenes arányban áll idegeim rongyolódása, ami azt hiszem meg is látszik rajtam mostanság. Bár végül is igazán nem értem, miért is?! Merthogy Péter és apukája két nap alatt többet haladtak a lakással, mint a mesterek két hét alatt. Mostanra a kisszoba már csillog-villog és már bútorokkal is feltöltődött. István ugyan átkozta a bútoripart, amikor kb fél délelőttöt szerelte össze Petivel a sarok íróasztalos 3D puzzle játékot, de végül is az asztal kész. És még nagyjából minden, ami a gyerekszobába való. A könyvespolc ugyan még romjaiban, mivel a polcokat tartó csavarok eltűntek (valószínűleg valamely garázs mélyéből előkerülnek majd nemsokára), de sebaj, a könyvek egy jelentős része még úgyis Zebegényben van! (Vidéki kiruccanásuk oka, hogy előző lakásunkban már nem fértek el). és ha már könyv, akkor tartsunk egy kis számadást lakás belsőileg: Az óriás könyvespolcom oszlopai készen vannak, a téglafalam készen van. Mivel a legutóbb minket szórakoztató gondként megjelenő árvíz a kisszobába is túlzottan betört, így ott is dobni kellett a laminált padlót. Sebaj, már lent van az új! A régi konyha bútor az új elkészültéig maradó részei a helyükre állítva, hűtő is a helyén (Lajos ennek cipelését most megúszta, de cserébe cipelhette a konyha szekrény monstrumait! Pedig csak egy gyógyszer receptért ugrott be hozzánk...ja, kérem, a receptnek ára van!) A gáz cirkó jó. Már kétszer is megszerelte a szerelő! Valószínűleg tegnap óta már a WC tartály is újként fityeg a helyén, nem tudva, hogy az ő fajtája onnan ki szokott szakadni. Nem semmi, mi?! Hibádzik még a külső ablak tábla, egy új ajtó a hálószobáról, egy küszöb és a nappali laminált padlója, na meg a festés itt-ott. Hát igen...ezzel bajban vagyunk. Mert ugye vannak apró hibák, a könyvespolc mögötti fal még csak glettelve volt, és a felázás is csinált némi hibát...A festő viszont kiborult. És most ne jöjjetek azzal kérlek, hogy ez nekem igazán neme jelenthet gondot innen a Sárga házból. Na akkor, most elmesélem hogy is volt ez tegnap:
Miután tegnap este, úgy fél 9 tájt hazaértünk Edináéktól, Péter észlelte, hogy kedvenc Sándorunk, a fővállalkozó asztalos mesterünktől volt egy nem fogadott hívás. Nosza rajta, visszahívta. Majd már csak annyit hallottam, hogy "oké, semmi gond, megyek". Rosszat sejtve, kérdőn néztem rá. A Válasz rövid és halk volt. Sanyi nagyon összeveszett a festővel, aki elmenőben indulatait levezetendő öklét a fürdőszoba ajtónkba vágta. (a festő egyébként még nem kapta meg a teljes pénzét, mivel a munkáját még nem végezte el...) Az ajtó könnyen engedett az erőszaknak és berepedt. Frissen festve, repesztve. De tovább is van, mondjam még? Mikor Sanyi este visszament, hogy segítsen a kőművesnek a fal fugázásában, fura szagokat észlelt. Gáz szagot. A helye is gyorsan megvolt: a gáz fő csap ereszt! Ami ugye, meglehetősen nagy baj. Így Péter azon nyomban átrobogott (gyalog, mert már ivott az én egészségemre...és a maga megnyugtatására) a lakásba és mintegy fél óra türelem játék után sikerült beszélnie az e-on ügyeleti szolgálatával. Ígérték az ügyeletes szerelőt, úgy két óra múlva. Ekkor már azért rendesen bennjártunk az estében és bőven elmúlt 9 óra. Várakozásához ezek után Péterem igényelt tőlem egy laptopot (miután a lányok elaludtak már vittem is), hogy legalább a másnapi előadását megcsinálja. Nem volt magányos, mivel Sanyi és a kőműves még mindig vidáman fugázott (hoztak hozzá egy kis hazai házi ágyast és megkínálták vele a szegény, elgyötört lakás tulajdonost is) A hangulat jó volt, az idő szépen telt kinek a fugával, kinek az előadással. Rágyújtani ugyan nem tudtak, de ez már cseppet sem számított. Majd megérkezett a gáz szerelő is és elzárta a fő csapot, leszerelte az órát, végül adott egy papírt, hogy ezzel másnap menjünk be az e-onba és jelentsük be a hibát. Igen, így volt. És az este el is telt. A fugázás és az előadás éjjel 1-re elkészült és mindenki hazatért nyugovóra. És nekünk már megint nem ment a fűtés a lakásunkban! De minden jó, ha a vége jó: anyukám ma reggel bement az e-onba, ahol kisebb harc árán elérte, hogy most azonnal, még délelőtt csinálják meg a gázt! Sikerült. Ismét van fűtés a lakásban. Mindez nekünk csupán 16 000 ft-unkba fog kerülni (a két kiszállás és az új óra). De legalább a gáz óra miatt nem őszülünk már tovább. (Mert úgy egyébként, csak pénteken akartak jönni...majd valamikor). na most, azt még nem tudom, hogy mi lesz a festéssel...meg a fürdőszoba ajtóval. De továbbra is rendületlenül hiszek benne, hogy nem sokára költözünk! És hiszem, hogy még mindig pénteken, ahogy tegnap du. is hittük...
Most pedig megyek és átveszem az ügyeletet, lopok ezzel egy kis más fajta izgalmat az életembe...

2 megjegyzés:

  1. Ha mégsem költöznétek pénteken, akkor kulturális programként ajánlom Zoli könyvbemutatóját. Tudod, amiből fel akart olvasni mint Tudor, de nem hagyták. Hát most hagyni fogják! Sőt, kérni fogják!:) Nekem hivatalból el kell mennem, mint a "szerző felesége", mégis csak a családunknak van dedikálva:)))) Pénteken 17:30-kor a Rákóczi úti aulában....

    VálaszTörlés
  2. Ma biztos nem születik blog. Hulla fáradt vagy. Én is. De az is biztos, hogy jó munkát végeztünk. Berendeztünk egy OTTHONT!!!! Jó lesz majd időnként oda "haza"menni!!!!

    VálaszTörlés