Ajajaj!

Hát itt vagyok. Kb. ilyen hangulatban és kedvvel, de nem csüggedek, mert lesz ez még így se! (és különben is, az írás egész nap készült, csak délután lesz feltöltve, és mostanra már a kedvem "haj, de csuhaj!" - de azért ez a kép mégis elég borzasztó rólam ahhoz, hogy feltegyem). És ha már én itt és így, akkor Péter se maradjon ki egy ideillő képpel! Elég, ha a címet megnézitek...

Szóval:
Mivel a betegek szépen el vannak magukban és nem is folydogálnak be oly hevesen a klinikára, így tudok kicsit írni. Az ingatlan oldalaktól már kifolyik a szemem, ezért váltottam. Szükségem van rátok, és egy kis ventilálásra.
Tehát ott tartottam, hogy tegnap délelőtt nem volt rendben a tulajdoni lapunk. Ez végül is csak kis fennakadást okozott, mert ügyvéd bólintott: sebaj, ez majd később orvosolható, a lakás így is eladható, csak szent esküvéssel fogadjuk meg, hogy a mi lakásunk két szobás és nem 2,5. Megfogadtuk. Eladtuk. Kicsit elérzékenyültünk (most inkább Péter, én majd szerintem a kiköltözésnél fogok kicsit összeomlani), mivel ez volt az első lakásunk. A dolgok jelen állása szerint egyelőre az utolsó is. A vevők egyébként nagyon szimpatikusak voltak (egy testvér pár, akik Pécsen tanuló egyetemista gyerekeiknek vették meg a lakásunkat - mi is így kezdtünk, csak egyetem után folytattuk még az itt élést két gyerekkel). A férfi Barcson erdész, úgyhogy rögtön marketingbe csapva át, adtunk is neki mindjárt egy Zebegényi panziós prospektust is. (ja, ez itt a reklám helye, hátha jár errefelé olyan is, aki nem ismer minket és nem ismeri még Zebegényt! a panzió honlapja: www.hubertushotel.net).

LAKÁS TEHÁT ELADVA. Első napirendi pont teljesítve. A következő egy kávé volt. Utána pedig gyorsan legombolta tőlünk az ingatlanos a maga sápját - máris fogynak a millióink!:(
Ezután én visszatértem munka helyem forró ölelő karjaiba, a hőguta közeli betegek közé, Péter pedig elment egy bankoshoz tájékozódni.
Hadd jegyezzem meg, hogy ugye tudjátok hogy vesz az ember lakást, újat? Mielőtt keresni kezd, gondosan rögzíti magában a szempontokat (belvárosi, közel a sulihoz, lakható, csak kicsit felújítandó, min.3,5 szoba, stb)... utána pedig az összeset elveti. És ehhez az egész mókához adva van egy csinos kis hullámvasút, amire felül és amolyan mániás-depressziós üzem módban száguldozik a hullámokon. Vagyis egyszer mániásan keres és lelkesen költözik (fejben), aztán pedig magába roskadva, depressziósan kuporog, hogy soha a büdös életben nem lesz neki új lakása. Ami ugye nem lehet, mert valahol mégiscsak laknia kell az embernek, tehát lesz. Csak ezt olyan nehéz elhinni. Na, én most egy kicsit a lejtőn vagyok, de még mindig bizakodva. Pedig olyan jól indult a tegnap este. Lelkesen száguldottunk fel a dombra (szó szerint, mert egy keskeny dűlő utas dombocskán lévő házikót készültünk megnézni). Jött Kristóf barátunk is szakérteni, és bejelentkezett - épp jókor Árpi is -, hogy akkor útba ejt minket, és jön alkudni. Mi kicsit előbb értünk oda és már nézelődtünk az eladóval. A hely fantasztikus (Ürögi város rész), a kilátás pazar, a telekre bőven építhető ház. Ha van pénzed. Mi csak ennek vagyunk híján, minden másunk megvan hozzá. Szerettük volna azt hinni, hogy ez a ház lesz az igazi. Eleinte majdnem így is lett, de aztán feltárta előttünk a hibáit, szép lassan, módszeresen, egyre jobban rombolva le bennünk a lelkesedést. Megérkezett Kristóf is (mindjárt kiderült, hogy az eladó kredit bankost ismeri még nép táncos múltjából), és benézett mindenféle likba. Majd lassan ismét kinövő bajsza alatt somolyogva jelezte, hogy felejtsük el. Az épület össze lett gányolva egy régi pince házból. (amikor a szuterén részbe betettük a lábunkat, már mi is éreztük a dohos, vizes szagot, ehhez pedig nem kell műszaki képesítés - ELVETNI) Úgyhogy gyors telefon Árpinak, aki valahol a környéken bolyongott már minket keresve, hogy a tárgyalás lefújva. Közben felemlítődött Szlovénia (nem is tudom hogyan), és a pasi felkapta a fejét. Majd egy rövid tájékozódó kérdés: ...nem a Halász Nándiék féle nyaralásról beszéltek?" Hát igen, ez a város kicsi: a pasi párja Erika kolléga nője, hallott tőle sokat, és folytatta is tovább..."lehet, hogy jövőre mi is benevezünk...." Mondtuk neki, hogy tőlünk jöhet...de a házat nem vettük meg tőle.

Hát kérem! így kell nyaralni, hogy az egész város tudjon róla! De hogy házat (vagy lakást) venni hogy kell, azt még nem tudom. Folytatom azonban a tanulást!

Este - jó baráthoz illően - hazakísértük Kristófot. Azért még a "gájd"oláson kívül megtámogattuk ezt az utat azzal is, hogy le kell vizitálni Anett hátát. Bár férje megesküdött, hogy a feleségét délután egy csont kovács már meggyógyította, de azért el kell a szoros orvosi felügyelet. Azért a fő élet célunkat sem felejtettük el, és Kristóf és Péter kocsival bejárta a Kispiricsizma dűlő környékét, felhívva az összes eladó házat. Egyelőre: SEMMI!
Viszont Réka tündéri. Hason közlekedve túrázza körbe a lakást, és mostanra már megtanulta, hogyan kell elérnie, hogy anyja kicsit hendikepes módon, egyenes derékkal is felvegye a fotelban ülve: lábaihoz kúszik, majd felhúzza magát térdre és fel is áll, majdnem...így anya le tud hajolni - egyenes derékkel (nem "jött", ahogy a nótában van, hanem ült) - és már húzza is fel. Szépek! Réka babának egyébként egészen különleges ízlése van. Rákattant a földig érő függönyre. Elkapja, szájába húzza és rágicsálja. Hogy ebben mi a jó, nem tudom. De mivel tegnap én is függönyben voltam (mármint baba szemmel, mert áttetsző anyagból készült földig érő ruhám nagyon függöny szerű volt - na jó, vannak ilyen függöny anyagok, belátom), így időről időre megtámadott földön kúszva engem is és kedélyesen rágicsálta ruhámat.

Hát kb. ez volt tegnap. Ma folytatjuk... a keresést...