Nyugaton (illetve inkább Dél-Nyugaton) a helyzet változatlan

Röviden összefoglalom a helyzetet. Így állunk: Még mindig a Híd. És a hajléktalanság.
Nem mondom, hogy túl lelkesen és főleg pihenten kezdtem a hetet, de valahogy muszáj volt belevágni. Mivel Péter hétfőn (is) ügyelt, így egyedül indultam el az ingatlanosokkal. Rögtön az első sikert hozott. Lakást még nem, de most először éreztem úgy, hogy "végre!". Végre egy olyan lakás, aminél már el tudom képzelni, hogy megvehető! Különben egy újabb ingatlanosba futottam bele, aki kedvesen szórakoztatott. Miközben mentünk a parkoló autótól a lakásig, laza mozdulattal balra mutatott egy romos, összedőlőben lévő házra és azt mondta: "ez az" Én oda pillantottam, majd bólintva azt mondtam: "Jó. Oké. Nézzük meg!" A pasi kicsit megtorpant és csodálattal vegyes kételkedéssel nézte az arcomat, mondván én vagyok az egyetlen, aki nem ijedt meg a háztól. És ez valójában csak vicc volt, ezzel szokta tesztelni az embereket. Megnyugtattam, hogy "kedves, uram, amennyi és amilyen házakat és lakásokat én már eddig láttam, semmin sem lepődök meg és már semmin sem borzadok el!" (különben - mint kiderült - a ház elkelt potom 26 millióért! természetesen földig bombázzák és felhúznak a helyére egy belvárosi társasházat). A megnézendő lakáshoz nem sok reményt fűztem, mert helyileg nem túl jó helyen van: bár belvárosnak mondható, mivel a POTE-nál van, de nagyon forgalmas út mentén. Ezért is nem néztem meg korábban. És ilyen botor az, akinek előítéletei vannak! Ugyanis a lakás egy szép nagy, régi jellegű tégla házban (nagy ház, kevés lakással) volt, s a ház egy hatalmas udvaron - melyen elszórva még néhány családi ház volt -, teljesen körbe kerítve. A lakás kellemes terekkel rendelkezik, fel van újítva (amibe beleértendő a vadonatúj fa nyílászáró, tökéletes szigeteléssel - így a Szigeti út forgalma alig hallatszik be, és különben is messzebb van az úttól, a falfestés is új, csak itt-ott sérült): Beépített gardrób szekrény, konyhabútor, szép burkolatok, s még egy tetőtéri hatalmas szoba is. Nagyon tetszett és egészen lelkessé váltam. Kezdett belém visszatérni az élet (szokásomhoz híven már tervezgettem is, hogy mit hová, hogyan?!)
Egyértelmű volt: Péternek is látnia kell. Meg is egyeztünk, hogy másnap visszajövünk. Sőt ha már ilyen jól összeismerkedtünk, mindjárt mutat egy másikat is. Mostanra különben kiismertem az ügynökök működését: egy telefonszámon egyszer csak bejelentkezik, kedvesen elmondja a kért adatokat és utána, mint kóbor eb a koncát, szorosan tart és nem ereszt, amíg ki nem sajtolja belőled, hogy vagy ő adja el a te lakásodat, vagy te vedd meg az ő valamelyikét!
Na, hát így van ez. De ez a fiú kedves volt és egyáltalán nem tolakodó.
A délután folytatódott, irány Pécs belvárosa, a Mária utca és Kata, a lány, aki eladta a lakásunkat. Ezért a műveletért sok-sok pénzt akasztott le rólunk, úgyhogy most úgy gondoltuk ideje megdolgoznia ezért. Ergo: lukasra koptathatja a cipőjét a várost járva velünk.
Egy ósdi, régi belvárosi polgár ház előtt vártam az én kissé hebrencs Katámat. Elegánsan be is gördült hamarosan az úgy egyébként behajtani tilos területre (pontosabban: "behajtás csak engedéllyel" - neki nem volt). A lakás pedig igazi, nagy belmagasságú polgár otthon. Szintén kellemes csalódást okozott és tulajdonképpen még tetszett is. Ide is visszatérünk!
Ezután a belvárosból a Mecsek felé vettük az utunkat, ott várt minket Ilka néni. Egy újabb őrült. De egészen kedvesen adta elő magát (és szerintem csak kicsit volt még demens). A lakása apró (legalábbis nekünk), csodaszép helyen fantasztikus terasszal. 20 m2 a város felett, és Ilka néni leanderei között állva előtted magasodik a Székesegyház(!), csodálatos volt. Nekem is kellenek ilyen leanderek! Székesegyházat mondjuk nem kívánok, de egy virágos teraszt igen. Bár a kilátás gyönyörű volt - és tulajdonképpen ha a lakást megveszed, Ilka nénit sem látod többet -, a lakás azonban kicsi és még drága is. Ez nem jó. Pedig Ilka néni mindent megtett, még az illusztris szomszédságot is felsorolta (szülész, ortopédus, orvosok és ügyvédek - azt hiszem ezek inkább a "nem" mellett segítettek dönteni)
A Mecseket elhagyva visszatértünk a Belvárosba legnagyobb döbbenetemre oda, ahol már jártunk egyszer. Említettem, hogy a csodálatos Pepe-kocsmás ház után megnéztünk egy takaros kis aprót (sajnos túl aprót) . Na itt voltunk most ismét. Egészen pontosan a szomszédos házrésznél. Ugyanis, mint kiderült a ház mindkét fele eladó! Teljesen lelkes lettem. Pláne, mikor be is mentünk. Ugyanis nekem úgy tűnt, egy kis ékszerdobozt találtam. Az utcáról nem is látszott milyen nagy: a nappali-étkező-konyhán kívűl még van 3 külön szoba, egy gardrób szoba, a fürdő, WC és egy kicsi (részben fedett) terasz. Megfigyeltem már, hogy mikor először látsz egy lakást, akkor a leleksedéstől, vagy a nagy várakozástól alig látod meg a hibáit. Most is így volt. Úgy a fél klinikának és persze Péternek meséltem lelkesen, hogy mit találtam és alig kell rajta valamit csinálni. Aztán másnap, amikor visszamentünk még egyszer - természetesen kötelezően csatolt részünkkel, Kristóffal -, már sokkal több hibát vettem észre. Így volt ez az Ürögi Mézeskalács házikónál is.
Szóval amikor kedden már hárman jártuk ismét körbe a belvárosi csodaházikót - mondanom sem kell, hogy tökéletes helyen! nagyon közel Nóri iskolájához:) -, akkor rögtön több hibát láttam. Vagy kettővel többet. Nem úgy Kristóf, aki rövid körbejárás után tömören összefoglalta a lényeget: összegányolták! Igenis. Értettem. Vagyis ezt se vesszük meg. Mostanra már edzett voltam és jól viseltem ezeket a helyzeteket. (csak este árulta el Kristóf, hogy lelkiismeret furdalása van, amiért minden választásunkat lehúzza) Így hamar felálltam, megráztam magam, mint a vizes puli kutya és kiadtam az induló ukázt a következő lakáshoz.

Tulajdonképpen ez már a keddhez tartozó történet, így be is fejezem. Mert valójában kedden azokat a lakásokat jártuk újból végig - csak most kettesben, meg hármasban -, amiket én egyedül néztem meg hétfőn.
Fáradt voltam hétfő estére, nagyon fáradt. De mégis kezdett megszállni egy különös nyugodtság: tudtam, hogy most már menni fog! Mivel most először láttam olyan lakásokat, amiket lehet vállalni, ami már lehet a mi új álomszép otthonunk!