Don Pepe

Don Pepe. Ez nem a macsek neve, de lehetne akár az is, tökéletesen illik rá. Ha egyszer lesz egy macskám - ez a lehetőség kizárt -, akkor így fogom hívni (emléket állítva ezzel életem ezen időszakának)
Az úgy volt, hogy találtam egy isteni lakást! Ez mostanság gyakran előfordul velem, és bár sokszor találok, de legalább ugyan olyan sokszor le is lombozódok. Nem könnyű, elhihetitek nekem (mármint lelkesedni, mert lombozódni nagyon könnyű és jól csinálom). Szóval: sikerült végre Péterrel elfogadtatni, hogy hagyjuk a házakat, nem fog az menni, ennyi pénzből, amit mi össze tudunk szedni. Azért nem ment ez ilyen könnyen, mert először még el mentünk néhány helyre. Ilyenekre, mint pl. Pellérd-Szőlőhegy, aztán meg Cserkút és környéke. Mondanom se kell: KÜLTERÜLET! GAZDASÁGI ÉPÜLET! De mi ezt nem tudtuk, legalábbis én ártatlan vagyok. Mert én meg lettem vezetve a hirdetés által. Péter bezzeg tudta, hogy amit ő kinézett, az nincs is rajta a térképen! Ezt ugyan nekem nem árulta el, csak akkor tudtam meg, amikor az ügynök után kanyarogtunk felfelé az egyre kietlenebb környék poros földútjain. Mikor kezdtem forgatni a szemeimet, hogy már megint mit talált, vigyorogva mondta, hogy valójában ez egy külterület. Nem válaszoltam...de nem is volt rá szükség (így is elég kifejezően tudtam ránézni). Közben a helyre tökéletesen illett "tikkadtan szikkadt a kopár sík sarja"! Még akkor is, ha se szik nem volt, se sarja, de tikkadtságból bőven adatott akkortájt, és porzás is volt bőven. (most már fázom...) Csak reméltem, hogy nem jutunk el Temesi Ferenc Por című regényét ihlető helyhez hasonlatos területekre. Végül odaértünk. Apró házikó a szőlőhegyen, hatalmas birtokkal körbevéve, a traktor - amivel a füvet nyírni lehet és a havat lekotorni télen - jutányos áron (alig 200 000) szintén eladó. A házhoz tartozott egy magyar vizsla (nem eladó! pedig az egyetlen mostanság, amit habozás nélkül megvennék) is, meg néhány macska. Valamint egy lelkes bioizé tulajdonos, aki gyorstalpalón kiművelte Pétert arról, hogy hogyan lehet összegyűjteni az esővizet és a szennyvizet, majd baktérium flórákkal megtisztítva emberi fogyasztásra alkalmassá tenni. Igen, igen, kedveseim, ez azt jelenti, hogy se vezetékes víz, se csatorna nincs, jól dekódoltátok. Míg Péter a birtokot járta körbe a büszke tulajdonossal (aki azért némileg már a városba vágyott...vajon miért?!), addig én az ügynökkel türelmesen várakoztam és megbűvölve néztem a kert közepén lévő hatalmas meggyfát, ami három fa törzsének egymásba csavarodásából állt. Az egymásba csavarodott törzsek szétválaszthatatlanul fonódtak össze, egymásba gabalyodva, egymást ölelve, szorosan egymáshoz tartozva, mintha legalábbis emberek lennének. Hatalmas, terebélyes lombok a fejed fölött, hűs árnyat adóak. Ahogy ott álltam már láttam is a lombok alatt egy kecses, hófehérre festett kis kovácsolt vas asztalkát, két kis székkel, virágos párnával és lustán összegömbölyödött, mélyen durmoló cirmossal. Az óriás fa erős ágain meg egy hinta lóg, hosszú fadeszka, vastag kötélen, rajta kacagó gyerekek játszanak.
A hely tehát idilli, de a ház...közel sem volt az! Miután Péter kicsodálta magát, tovább álltunk. Szerencsére végre lakott terület következett: Pellérd. Előbb Nándihoz köszöntünk be - volt még egy kis időnk -s jól esett egy pohár hideg víz -, aztán feladtunk egy lottót. A boltban Zoli bácsi mindent tudott, azt is, hogy hol van eladó ház. Mindjárt ott van egy, szembe "srévizavé"! Hát...ez sem az a ház, ami bátran a mienk lehet! Elhagyva Zoli bácsit és a trafikját, meg az eladó házát, elindultunk még egy pellérdi utcába. Lakott terület, sík terep és BELTERÜLET! alleluja! A ház egészen pofásan felújítva, nem túl nagy, viszont kicsi. De - nem is ez a baj, hanem - a felújítás! Egy vályog házra mindenféle rutin, tapsztalat és segítség nélkül fel raktak kívülre "drájvit" szigetelést és vakolatot, belül pedig műanyag Dulux festékkel festve. Na, most, aki egy kicsit is ért a vályoghoz (én laktam már benne, nagymamámnak is ilyen volt, minden nyáron náluk voltam), az tudja, hogy ez így együtt a dupla marhaság. Mert a vályognak lélegezni kell és nem szabad lezárni. Hát itt nem így csinálták, ott is volt már a büdösség és a penész, salétrom, meg a nedvesség.
Miután ezt a lakást is megnéztük, letudtuk, elindultunk haza Pécsre. Most jött el az én időm! Most jön az a ház, amit én találtam!

Illetve jönne, ha nem omoltam volna össze...fáradt vagyok, majd folytatom később.

ui: ez még nem a Don Pepe...de a macska is szót kap majd, ígérem!