Nem bánom!

Úgy döntöttem, belevágok. Napok óta rágom, rágicsálom, most végre kiköptem és tessék, íme itt van: EGY BLOG! Exhibicionista lelkem szüleménye. Előre bocsátom, soha nem tudtam gyermekkoromban naplót írni. Pedig akartam. Többször is. Csak valahogy soha nem íródott pár oldal után. Lehet, hogy itt is így lesz...minden esetre azért az bíztató, hogy időközben meglehetős grafomániára tettem szert.

Szóval most itt ülök a gép előtt és végre írok. Lenne más dolgom is, pl. előkészíthetném hontalanságunkat, esetleg moshatnék és vasalhatnék. Akik ismernek közelebbről, tudják, hogy ez utóbbihoz minimum egy vasalt ruha után sikítozó orvos kongresszus kell. Vagy egy álmos reggel, melybe úgy tudok lelkesedést csempészni, hogy kicsípem magam - természetesen vasalást igénylő dögös ruhával.
Tulajdonképpen hogyan kell blogot írni? Valaki tudja? Edina biztos. Meg Inez is. Mert ők írnak. És most én is ezért lettem ilyen lelkes. Ezért írok én is. Gondoltam előszőr elmegyek Amerikába, mert blogot írni állítólag ott lehet. Vagy legalábbis azért, mert odautazol. Ez tökigaz (van ilyen szó?!), ha valaki Amerikába utazhat egy hónapra, az megér egy blogot. De én nem utaztam. Unalmas hétköznapi életemet élem egy kedves, akutálisan baromi meleg mediterrán (ja, ezért meleg!) városban itt délen. Tehát minek a blog?!

Aztán az unalom egyszercsak eltűnt. Pedig kerestem, de piszok jól tud bújocskázni, hiába csalogatom, nem jön elő. Péter - a férj - elrepült Angliába (erről persze írhatna blogot Ő, hisz utazás! de nem akar...igaz, nem is kérdeztem) és én közben eladtam a lakást. Könnyen ment, csak azt kellett mondani, hogy az övék, ha ennyit, meg ennyit és ekkor fizetnek. Ők mondták fizetnek még ennyit is és akkor, de csak akkor, ha ekkor meg ekkor kiköltözünk. Hát így volt. És most egy hónap múlva költözünk. Azt még persze nem tudom hova, mert azt senki nem mondta, hogy eladni egy lakást úgy kell, hogy van már egy másik! Ezért nincs. De, keresem! Gőzerővel. Fél szemmel körbenézek a csinos, kényelmesnek mondott hídak tájékán is, hátha akad alatta egy kis hely. Sajnos a környékünkön nincs folyó, ezért a híd építő láz is alacsony errefelé. (...bár a kertváros felé akad két felüljáró, talán az is megteszi).
Van más lehetőség is. Lajos, az itteni, épp most ajánlotta fel kedvesen, hogy kitünő kapcsolatokkal rendelkezik a TÁMASZ alapítványhoz. Gondoltam meg is kérdezem a következő ügyeletemben az arról jövőket, hogy milyen a szállás náluk? Vagy lehetnék én az átmeneti szállás átmeneti neurológusa egy(két) ágy fejében...majd még meglátom! A lányokat - merthogy az is van, mindjárt kettő, hogy ne unatkozzanak (és mi sem) - majd átmenetileg árvának mínősítettem és mint hadiárvák (merthogy a lakásfronton harcolunk) elküldöm őket a jobb módban élők vidéki (ilyen-olyan dülőkben élő) "rokonokhoz". Nagy a csalááád! lesz hova!
Míg ilyen szépen megoldottam magamban a sorsunkat, nézegettem a neten, hogy mi is kéne nekünk. Az ingatlan típusa nem volt kérdéses, itt van rögtön néhány példa... Lenne, ha rájönnék, hogy hogyan kell ide képet feltölteni! A ...egye meg! Na, sebaj! Majd legközelebb. Azért egy képet felrakok mégis, legalább lássátok ki löki itt a süket szöveget. Egy kép a bejegyzés elejére - mert csak oda engedi - sok-sok emberrel, velünk. Kizárásos alapon ki lehet találni, hogy ki kicsoda, ebben a történetben.

Tehát ott tartottam - csak hogy pontosítsuk, hogy miért is vagyok én (és ti) most éppen itt -, hogy előállt egy helyzet, ami eléggé izgalmas lett ahhoz, megírjam. Egy regénybe - igazi szaftos, sok szálon futó, rejtélyekkel és ijesztő sötét foltokkal teli családregénybe - is megírhatnám, de arra most nincs időm. Ha esetleg egy kiadó olvassa a szavaimat...tudok ám én időt találni rá! De még mennyit! Csak adja ki. Addig viszont marad a blog. És ti, akik szenvedő alanyaiként olvassátok.

A tényállás pedig a következő:

1/ lakás eladva

2/ szerződés (ami holnap köttetik) szerint egy hónap múlva költözünk

3/ még nem tudjuk hova

4/ de valahova biztosan! fő a pozitív hozzállás

5/ tud valaki egy jó relaxáló technikát, amivel a damoklészi kardba metaforálódó hontalanság rémképe elűzhető?

és végül 6/ ugye a gyámhivatal a blogokat nem olvassa, mert eladtam a gyerekeim feje fölül a lakást!

már majdnem vége, csak lenne itt még egy 7/ nekem egy kicsit nagyobb, kicsit zöldebb és füvesebb házikó is megteszi, mint a mostani, negyedik emeleti kétszoba szöszkomfort panelka (üzenem Jancsinak és Juliskának, hogy "hess a mézesakalács házikómból! a Banya az enyém, majd eltartási szerződést kötök vele")

és most jutott eszembe még egy 8/ kéne enni egy kis csokit! ez segít!...mondják...mondom....

Na, mindenkinek üdv, így az első bejegyzés végén! gondolom majd még írok, mert ez tök jó! csak legyen, aki olvassa...

mse

ui: hogy én miért nem csináltam ezt már Angliában?!