A LAKÁS! Don Pepe még egyszer

Hát megvan! - gondoltuk ezt múlt csütörtökön. Egy lakás, nem is kicsi, 120 n2 (!) és ott van ahol lennie kell. Tökéletes. Gyönyörű! A hely ideális, mindjárt Nóri iskolájának az utcájában! Egész pofásan felújítva, telis-teli egy csomó szobával, nagy földszinti terasszal. Mit kívánhatunk még ennél többet?! Nagyon izgatottak voltunk, mert úgy éreztük a monitoron lévő hirdetést bámulva, hogy ráleltünk az igazira. Volt azért némi bibi: először is az ára! másodszor pedig, hogy az ingatlanos éppen a Balatonon nyaralt, várnunk kellett. Mikor már épp kezdtem volna felforgatni az ingatlan irodát, hogy valaki akkor is mutassa meg nekem, bejelentkezett az eredeti nő és mondta, hogy vasárnap délutánra megszervezte, megnézhetjük! Egyik gond megoldva, jöhet a másik. Körbe telefonáltuk családunkat, milyen anyagi lehetőségek rejteznek még bennük, végül úgy döntöttük, talán össze lehet hozni kis alkudás után. Különben is, nem is olyan sok pénz ez ebben az utcában ekkora lakásért! Közben alaposan végig araszoltunk az utcán és megpróbáltuk kitalálni, hogy melyik házban lehet ez a lakás. Tuti biztosra megmondtam, hogy a 42-es szám, pont szemben srévizavé a sulival! Mert mindenki megláthassa, akinek szeme van, hogy alaprajzon szereplő két különböző méretű tetőablak pont olyan és úgy van, mint annál a háznál!
Közben persze beindult a költözési verkli is. Vészesen közeledik ugyanis az augusztus 10., amikor is át kell adnunk üresen a lakásunkat. Ez volt volt itt a legfőbb gond, mert el nem tudtam képzelni, hogy a mi parányi, maximálisan telezsúfolt lakunk valaha is üres lehet!
Hát lett. Nem rajtunk múlott. Péter vasárnapra iderendelte a 4.b kemény magját, plusz az unokaöcsémet pakolni. Edina és Anita segítettek nekem a lakásban, lelkesen (legalábbis ezt mutatták) pakoltak és selejteztek (Edina szerint nem eléggé, ezért a következő pakolásnál újabb selejtezés vár még ránk). A pasik pedig "cepeltek" (ez a szót imádom! Zsófi barátnőm kisfia mondta anno, amikor nem volt hajlandó apró lábain várost járni: "cepelj!"). Szóval cepeltek. A nehezebbeket az ifjabbak (volt némi könyvekkel telerakott doboz, ami óvatos megemelés után azt az ukázt kapta, hogy "BÁLINT!"), de úgy egyébként mindenkiről szakadt a víz és komolyan aggódtam, hogy minden egyes kör után cukorkaként kell osztogatnom a fájdalomcsillapító kis kék tablettát. Ez nem a Viagra, hanem az Apranax!
Végül pár óra kemény munka után kezdett a lakás élhetővé (szellőssé) válni. Eljött az ideje a lakás mustrának. Gyors zuhany, mégsem mehetünk olyan szép lakásba büdösen! Edina maradt és pakolta tovább a konyhánkat (meg izgatottan - és egyre fáradtabban - várt minket vissza)
Kristóf is megérkezett a suli utcájába és vártuk az ingatlanost. Némi késéssel befutott a telefonja, hogy találkozzunk pontosan a ház előtt, a 13-as az! Nem vagyok babonás (bár lehet, hogy jobban járnék, ha az lennék, megkímélve magam néhány csalódástól), eszembe sem jutott semmi rossz. Csupán annyi, hogy akkor mégsem a 42 (pedig tutibiztosra megmondtam volna!) tettünk egy hosszabb kört - a város keresztöl kasul feltúrva, lehetőség szerint úgy átvariálva a közlekedési rendet, hogy az abszolút használhatatlan legyen) - de végül ott voltunk. Íme eljövendő csodás életünk színtere, az új lakásunk...és a Don Pepe kocsma! A lakás (az a bizonyos 13-as) ugyanis egészen pontosan a Don Pepe kocsma épületének hátsó udvarán van, egészen pontosan a kocsmához tartozik. Sőt! még ennél is jobb: egyenesen a kocsmához tartozik! Merthogy ugyanaz a tulajdonos. Vele nem találkoztunk (már külföldön van - bölcsen nem firtattuk az okát), az édesapja intézte a dolgokat. Nagyon kedves ember volt, igazán! Szívélyesen mutatta az utat a nagy kapun át a hátsó udvarba, ahonnan a lakás nyílt. Szép nagy tágas udvar, bőven elfért rajta az a néhány önkényes lakás foglaló, meg azok akiknek épp ott utalták ki a szükség lakást. Egy girhes dög bizalmatlanul méregetett bennünket, látszott nem akart minket a területére engedni. Nem sokáig nézegethetett azonban, mert egy korcs vicsorogva elzavarta. Tudj, Isten mér', valahogy Bicska Maxi jutott eszembe!
Közben a tisztes úriember lelkesen magyarázta a családi viszonyokat és vállalkozásokat, meg a lakás zegzugos alaprajzát. Péter még érdeklődött is egészen addig, amíg egy ajtóról ki nem derült - Hova vezet? kérdésére -, hogy a kocsmába nyílik. Az ingatlanos hölgy - úgy a hatodik hónapban lehetett - egyre jobban sápadt. Kiderült ugyanis, hogy a lakást egy másik kolléganőjétől vette át és ő maga is még csak most járt ott először. Erősen kételkedett benne - nekem mondta, miközben én halkan, de egyértelműen jeleztem, hogy "ez a lakás, nem az a lakás!" - hogy az adatok felvételekor kiderült a Don Pepe kocsma képe. Miközben itt tartottunk, megütötte a fülemet, hogy a Kocsma is eladó! A kettő együtt jutányos áron csupán 40 millás! Én nem is értem, miért robotolunk az egészségügyben, amikor ilyen isteni munka lehetőségeink is lennének, és most aztán végre kitörhetünk és bátor vállalkozók lehetünk!?
Péter és Kristóf azért érdeklődéssel járták körbe a lakást, én meg azon morfondíroztam, hogy tulajdonképpen miért is zuhanyoztam le?!
Ja, igen! az eladó nem volt táncos, az ügynök se. De azért minden a helyén volt kérem: mert a tulajdonos Kristóf alatt járt a Polláckra (és már akkor is pincérkedett) , így ISMERTÜK!

Hát ez volt álmaink lakása, a Don Pepe kocsmával! A jelek szerint sikerült végre belterületre kavarnunk és a gazdasági épületeket is odahagytuk a jó kis füstös, büdös kocsmákért. (Még a lakás keresésünk hajnalán belefutottunk egy házba a Zöldfa Utcában: a pincét nézve derült ki a tuti: ez volt valamikor régen a Zöldfa kocsma, csak beleszállt az oldalába egy ZIL dömper és akkor átköltöztették a szomszéd sarokra) Megy ez nekünk kérem! egy kocsma, egy gazdasági épület!

Lelkünk azért gyorsan helyre állt - rekeszizmaink lassabban nyugodtak meg a röhögések után - mert még aznap délután sikerült megnéznünk egy kisebb gyönyörűen felújított házrészt. Már majdnem tökéletes, még egy kicsit apró! Mégis csak vannak szép házak, lakások, csak még a mienkét nem találtuk meg.

Ennek a napnak is vége volt. Lakásunk még mindig nem lett meg, de a régi már nagyobb részt dobozokban. Most mennem kell (jött egy beteg az ügyeletbe), még egy kattintással elküldöm ezt az írást, amit egész nap írtam...